Ha egy társaságban kiderül, hogy sokat foglalkozom a borral, akkor szinte azonnal megindul a kérdésözön egyes borokra vonatkozólag, ami általában elég hamar letisztul egyetlen eszenciális kérdéssé: "te mit ajánlanál az olcsóbb kategórában a vörösborok közül?" Na innentől az én "szakértelmem" vesztésre áll, erre a kérdésre nehéz jól válaszolni. Portugiesert jó szívvel nem tudok ajánlani, nem a szívem csücske a fajta, az egyértelmű megoldások pedig alig férnek be a kétezres kalap alá, esetleg utolérte őket is 2010, mint a Bolyki Indián Nyarat.
Szekszárd itt is mentőövet dob, Eszterbauerék Pinceátlaga megbízhatóan hozza a kötelező évek óta és ugyanezt gondolom Németh János alapházasításáról is, a Virtusról is. Janóról már többször írtunk, bejön a stílusa, úgy kerek és szekszárdi, hogy azért van benne valami rá jellemző is, legalábbis szeretem ezt gondolni. A Virtus legfrissebb évjárata mostanság került a boltokba, ráadásul 1500 forint körül van az ára is, csavarzárat kapott, ezzel is jelezve, hogy fogyasszuk, ha lehet sűrűn.
A bor gerincét a kékfrankos adja, a gyümölcsös vonalat tovább erősíti a zweigelt, a teltséget pedig a cabernet sauvignon biztosítja. Illatban nem túlzó, szelíden visszafogott, nekem leginkább a cseresznye és áfonya ugrik be elsőre, de némi olívás hűvösséget is felfedezni vélek. A korty lendületes, az első felében a savai dominálnak, az illathoz képest ízben a meggy viszi a prímet, a tannin egészen szolíd, alig észrevehető. Az első este csak egy jól iható gyümölcsös bornak gondoltam komolyabb mélységek nélkül, de egy nap állás után csinosabb lett, az arányai picit változtak: a gyümölcsök továbbra is domináltak, de a savat kevésbé éreztem markánsnak, ezáltal az egész bor kompaktabb, mokányabb lett. Négy pontról indult, a végére öt lett, de ennél azt hiszem sokkal fontosabb, hogy egyértelműen megéri az árát, igazi alapbor, ami többszöri kóstolás után sem lesz unalmas.

A fotón még nem csavarzáras a bor, feledékeny vagyok és üres palackot nem jó fotózni ;)