Mit mondjak, izgatott voltam. Mint amikor az első szerelmével találkozik az ember, hosszú évek után. Végülis nincs ebben semmi túlzás, a 2006-os Barbár volt az első nagy magyar vörösbor, amiért feltétel nélkül tudtam lelkesedni. Másokról vagy lemaradtam, vagy később találkoztam velük, ezért is maradhatott meg a hatos olyan élénken az emlékeimben. Meg persze ezért is, mert pont akkor látogattuk meg Heimannékat, amikor a bor, több évnyi Stílusgyakorlatozás után piacra került, új volt a koncepció, új a megjelenés, kíváncsian fogadtak minden véleményt első igazi csúcsborukkal kapcsolatban.
Mikor Heimann Zoltán a Bikavér párbajon megemlítette, hogy terveznek egy kisebb rendezvényt a Barbár legújabb évjáratához kapcsolódóan, ahol az eddigi évjáratokat is meg lehet kóstolni, egyértelmű volt, hogy ezt nem fogom kihagyni.
Sejtettem, hogy a körítés is rendben lesz, Heimannék ízlése ilyen téren kifogástalan, a rendezvénynek helyszínt adó egykori zsinagóga jó háttér volt és a fellépők is érdekes műsorral képzeltek, nem unatkoztunk egy pillanatig sem, talán csak a Barbár-vers volt enyhén szójáték-ízű, cserébe Szakcsi Lakatos Béla játéka döbbenetes élményt adott, még akkor is kóvályogtunk tőle, amikor végre a borok kerültek sorra.
Minden évjárat mellé külön ételt komponáltak, de érthető módon a borok sokkal jobban érdekeltek. A legkorábbival kezdtem a sort, így egyből a 2006-os került a poharamba: izgalmas, folyamatosan változó, sokrétű illat. Elegáns palackérettség, mellette még mindig komoly gyümölcshangsúly, szilva, meggy, még véletlenül sem lekvár irányban, étcsoki. Bár nem kistestű, de akadt a sorban nagyobb is nála, remek arányok, vitális savak, kerek, élénk, izgalmas, nincs hiányérzet az illathoz képest sem. A tannin finomszemcsés, tökéletesen sima, a sokrétűség visszaköszön kortyban is, játékos, fineszes, elegáns, semmi túlzás. Annyira kerek, hogy nem találtam rajta fogást, nehéz vele betelni. A többit is megkóstoltam természetesen, a 2007-es lomhábbank, nagyobbnak, alkoholosabbnak tűnt, bár szép bor, de a forró évjárat nyomait magán viseli. A 2009-es sokkal jobban tetszett, de azt az egyértelműséget nem adja, mint a 06-os. A 2011-es friss, vitális, bővérű. Csiszolódhat még, szerintem a hatost nem éri el, de a kilencesnél szebb lehet.
Nem tudom, hogy a kékfrankos kisebb aránya vagy a különleges évjárat miatt szerettem ennyire a 2006-ost, de még most sem érzem túlzásnak azt mondani, hogy az általam kóstolt legszebb magyar vörösbor, masszív nyolcpontos, valahol 93-94 pont környékén. Nyitott vagyok, bárki meggyőzhet az ellenkezőjéről, de akkor rakjunk mellé Barbárt is és úgy kóstoljuk!