Friss, villányi levegő
2010. november 12. írta: metszo_ollo

Friss, villányi levegő

Lehet, hogy csak én gondolom, de szerintem a villányi borok jelentősen túlárazottak, mindig felhúzom magam, hogy kétezer alatt szinte csak rozét meg portugizit kapni, egy-egy tisztesebb franc vagy merlot pedig egy ezressel még drágább, amennyiért már Egerből vagy Szekszárdról komoly versenyzők állnak sorba. Pedig a borvidék adottságaihoz a borászok is felnőttek, komoly anyagok kerülnek palackba évről-évre. Gondolom nagy eladási gondokkal így sem küzdenek, ellenkező esetben biztos elgondolkoznának az árképzésen. Ezért is örültem meg nagyon, mikor egy barátom felhívta a figyelmem Kvassay Levente boraira, azzal a kiegészítéssel, hogy vasárnap még személyesen is el tudom csípni a Doblóban. Nem haboztam, éltem a lehetőséggel, hogy kicsit megismerhessem a borait.
Levente 2007-ben, édesapja korai halála vette át a borászatot, mélyvízbe került egyből, háttérbe szorult minden más irányú ambíciója. Azóta is folyamatosan tanul, többször is úgy fogalmazott, hogy az elején jár még az útnak. Mindenesetre az utat jól választotta meg, ezt igazolják a különféle versenyeredmények, tudásszomját pedig mostanság Bock József borászaként csillapítja, az egyik legjobb iskola ez!
Négy bort hozzott magával Levente, kettő még nagyon fiatal, nem is teljesen kész tétel, mégis mutatnak egy irányt. Az idei kékfrankos rozé nagyon ropogós, friss, érdemes lesz visszakóstolni, ha palackba kerül. A friss oportó nagy megkönnyebülésemre nem a fülledt-animális illatjegyekkel bíró vonalat képviseli, kimondottan zárkózott illat után egy szupergyümölcsös bor tárul elém, szinte észrevétlenül tűnik el a pohár tartalma, alig észrevehető az alkohol. A komolyabb tételek ezután következnek, elsőként a 2008-as merlot, ami illatában tökéletesen hozza a kötelezőt, a szájban mégis meglepetést okoz, mert közepes teste, kellő tanninja mellé nagyon finom savak társulnak és ezek játéka a kellő mennyiségű pirosbogyóssal karöltve a korty végéig izgalmassá teszi a bort. Öt pontot simán megér, főleg, ha tudjuk, hogy 1300 Ft körüli a pinceára. A záró cabernet sauvignon-franc házasítás (2009-ből) sem került még forgalomba, Levente hagyja még fejlődni a hordóban, hogy teljes potenciálja kibontakozhasson. És tényleg igaza van, szépen beérett alapanyagból készült, minden megvan benne, amit a két fajta tud, nekem talán egy kis lágyság tetszene még benne, de idővel ez magától is változhat még. Jelen állapotában is hat pont körül van, de biztosan lesz még szebb is! És végre egy tétel, amiből el is lehet rakni egy kartonnal anélkül, hogy csődbe menne az ember, ha jól emlékszem simán a kétezer forintos lélektani határ alatt marad.
Szerény, a munkája iránt alázatos embert ismertem meg Leventében, keresi, hogy miben lehetne még jobb, hangsúlyozza, hogy mennyi tanulnivalója van, de úgy vettem észre tisztában van értékeivel is. Jót tenne Villánynak, ha megjelennének a hasonló fiatalok, akik megengedhetik maguknak azt a luxust is, hogy elérhető áron kínálják jó minőségű boraikat, mert ezzel még szélesebb rajongótábort sikerülne meghódítani. Én mindenesetre nagyon szurkolok!

update: most látom, hogy jelölték Leventét az év fiatal borászainak versenyére is. Az én szavazatomat megnyerte ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr62437434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása