Németh János Kékfrankos 2007

Vannak a kedvenc borászok, akik amellett, hogy nagyszerű borokkal lepnek meg évről évre, még a személyes találkozáskor is hozzátudtak tenni valamit a boron túli élményhez. Szerencsére több ilyen borász van a tarsolyomban, közéjük tartozik Németh Janó is, persze alapból előnnyel indul, hiszen szekszárdi, ráadásul a boraival sem szokott csalódást okozni!
A kékfrankos kóstolónk első felvonásán szerepelt nemrég ez a bor, akkor vakon erős ötöst kapott tőlem, kíváncsi lettem, hogy minden szimpátiámmal megtámogatva meddig jut.
Decsi-hegyen érett be a szőlő, 30 éves, nem túlterhelt tőkékről származik az alapanyag, ráadásul Janó csak a színmustból készít palackos tételt, ez már megadja az alapot a szép végeredményhez, a közel másfél éves tölgyfahordós érlelés pedig rátesz még egy lapáttal, így került palackba, szinte a legkíméletesebb módon, mert a borász csak akkor használ derítőszereket és szűrőt, ha az nagyon indokolt.
És a végeredmény? Kitöltve mélyvörös, szinte hömpölyög a pohárban, nincsen szó itt az ifjonti csikók eszeveszett rohangálásáról. Illatában a kötelező pirosbogyósok és szilva mellett szinte csilingelnek a hordófűszerek: fahéj, szegfűszeg, ezek teszik olyan izgalmassá és csábítóvá a bort. Savai a fajtának megfelelően dominálnak, a tannin alig, inkább csak fűszerez. A gyümölcsök erejük teljében, amit illatában ígért a bor, azt ízbében is nyújtja: meggy, ribizli, szilva, fahéjjal és szegfűszeggel, tisztára, mint egy nyári gyümölcsös lepény, de lekvárról szó sincsen! Ha egy kicsivel hosszabb lenne, akkor sem jutna feljebb, a vak eredményhez képest javult kicsit, elérte a hat pontot.

A legutóbb felmentünk ugyan megnézni, hogy áll a pinceátalakítás, de az akkor készült képek sajnos egy másik gépen vannak, így a pince előtti diófás hangulatképet most innen csippentettem le.