Sikeresen vizsgáztunk, nagy volt az öröm, megtoldottuk még 4 Tóth Sándor borral is, hogy még jobb legyen nekünk. A Scheller-birtokot 1722-ben alapították, a Káli-medence legjobb dűlőiben gazdálkodnak. Régóta szemezgetünk a boraival, fórumbéli fantomként keringett zöld veltelinijük, elég nehezen sikerült beszerezni, nem is volt kérdés, hogy minden elérhető borukat is megvegyük egyszerre. Sándorné, lánykori nevén kereklevelű, Opeon cuvée és a zenit főbor került a veltelini mellett terítékre. 
A mai piaci trendeket teljesen figyelmen kívül hagyva szokatlanul hosszan érlelik a boraikat, így az aktuális évjárat jelenleg a 2003-as, ami másoknál már komoly rizikóval járna. Az első borunk az Áldozói Zöldveltelini, aranysárga színű, hagyományos, oxidatív technológiáról árulkodik. Illatában visszafogott, finoman mézes-virágos, óvatosan kezd, lassan nyílik, nem az a virgonc miklóscsabi-féle. Amiben az erős, az ennek a gyengéje: bizony a savai nem túl fickósak, ezzel együtt harmónikus bor, finom mineralitással, ügyes hordókezeléssel, nálam ez egy ötpontos teteje, persze kérdés, hogy ebben mekkora szerepe van az elvárásoknak. Az eddig kóstolt osztrákokat fajtajellegesebbnek gondolom, de ezt figyelmen kívül hagyva izgalmasabb, sokrétegűbb bor, mint azok.
Kereklevelű áll a címkén, chardonnay a poharunkban: a színe ennek is mélyebb, citromos-aranyos. Illata már bátrabb: elsőre almás, majd előkerül itt is az ásvány és a virágok. Kicsit melegszik és újabb ízek kerülnek bukkannak fel, finom birsalmás jegyek, némi citrusosság, szépen fejlődik a hőmérséklet emelkedésével, a korty végén azonban már előtűnik az alkohol is, nem kellemetlen, de az összképet némiképp rontja. Ez is öt pontot kap, szívesen megnézném a fiatalabb évjáratokat!
Ezek után biztosan lentebbről indult az Opeonbor, ezért nagyobbat is szól: ez már igazán tetszik, illatában túlérett gyümölcsök, körte, kis citrusosság, ehhez ad pluszt ízben az ásványosság és a késői szüret ellenére savai is izgalmasan vibrálnak, ezt hiányoltam az elején! Simán kiosztom a hat pontot és a besztbáj plecsnit, 1650 forintért ilyen fehérbort ritkán kapni!
A sort az Áldozói Zenit Főbor zárja, magasan a léc, mégis könnyedén teljesít. Késői szüret ez is, kiemelten magas cukortartalmú alapanyagból, ami 2003-ban félédesre erjedt ki. Mély, arany színe is jelzi, hogy komoly anyag, de ez illatában sem szégyellősködik: friss zöldalma, érett egres, emellett kis botritiszesség és méz. Ízében sem marad el, meglepően frissnek hat, savai virgoncak, érett narancs, sült alma, majd megjelenik egy kis teásság is. Nem robosztus, nem túl édes, sokrétű, hibátlan arányú, elegáns bor, egyetlen gyenge pontja a korty végi alkohol, ami enyhe kesernyében végződik. Valami ilyen élményt vártam az elejétől, így ettől fellelkesülve nem sajnálom tőle a hét pontot sem, 2500 forintért annyi élményt ad, amennyit csak az igazán nagy fehérek.
Kitűnő borokat, nagy anyagokat kóstoltunk, amik méltatlanul kevés figyelmet kapnak, pedig áruk igazán kedvező. A pincelátogatás azonban innentől kezdve szinte kötelező, mert mindannyian kíváncsiak lettünk, szeretnénk látni a pincét, a tájat, az ültetvényeket és valamit ellesni a szellemiségükből, mert igencsak érdemes arra, hogy kövessék!
A birtokfotót itt találtam, a palackos pedig saját.
