Nem úgy fénylik
2012. február 21. írta: metszo_ollo

Nem úgy fénylik

Domäne Wachau Riesling Federspiel 2010
Eleget beszéltünk már a 2010-es évjáratról, a borászok egy ideig arról, hogy katasztrófa, majd kicsit később arról, hogy talán mégsem volt olyan rossz. Az tény, hogy sokkal kevesebb kiemelkedő bor született abban az évben, de azért sok munkával és kis szerencsével lehetett tisztes borokat készíteni, erre is van jócskán példa.

Pár hete futólag Ausztriában jártunk, borszaküzletre nem maradt idő, így be kellett érnem egy Billával, úgy voltam vele, ha már így alakult, akkor megnézem a beszálló kategóriát és választottam egy rajnait, ráadásul Federspielt a Domäne Wachau-tól. Én magamban osztrák Hilltop-nak lőttem be a pincét, utánanéztem, a birtok 440 hektárt tesz ki, ami kb. a teljes borvidék 30%-a, elég tekintélyes méretű vállalkozás! Csavartam még annyit a dolgon, hogy 2010-est választottam, kíváncsi lettem, hogy mások mire mentek az oly sokszor elátkozott évjárattal.
dw_kellerberg.jpgA pohárban fürgén mozog, de nem is vártam olajos hömpölygést hét euróért. Beleszippantva le sem tagadhatná rizlingségét, bár intenzitásban kicsit visszafogott: nyárialma, fehér virágok, fehérhúsú gyümölcsök köszönnek be és ugyan nincs a klasszikus petrolosság, de valamiért csak eszembe jut. Közepes test, az elejétől fogva meghatározó savakkal, nem kevés, az biztos, mégsem bántó; egyenes, lehet tudni, hogy honnan jön és merre tart. Emellett a gyümölcsök kicsit háttérbe szorulnak, nyárialma, grépfrút, villanásnyi őszibarack, a savakkal azonban nem tudják a lépést tartani, nagy kár, mert úgy izgalmasabb lehetne. Ettől most nem voltam különösebben elájulva, négy pont körüli bor, máskor megkérdezem előre drbarta kollégát, hogy mit válasszak hasonló osztrák villámlátogatás esetén.

A képet a pince egészen informatív és precíz honlapjáról szereztem, a Kellerberget ábrázolja.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr264151486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2012.02.28. 07:20:25

Hát ne ezt! :)
Tény, hogy Billában jó eséllyel ettől lényegesen jobbat nem kapsz. (saját tapasztalat)
Sparban már volt nagyobb szerencsém. Vagy épp Merkur áruház boros osztályán. :) Ha lehet, tíz euro alatt nem veszek semmit, mert körülbelül a tiszta, korrekt, max. 4 pont lesz a vége. 12-13 Euro körül már lehetnek jobb dolgok. Ennyi pénzért véletlenül se federspiel-ben érdemes gondolkodni, jellemzően Kremstal-ból , vagy Kamptal-ból lehet már smaragd-sűrűségű tételekre bukkanni. Néhány éve a Sonnhof Jurtschitsch GV Pfarrgarten 07 volt kiemelkedő jó fogás a Spar-ból.
(De még jobb az utazás előtt jobban felkészülni, és útba ejteni egy tényleg rendes boros helyet)

metszo_ollo · http://hozamkorlat.blog.hu/ 2012.02.28. 18:57:35

@drbarta: ez a kirándulás most nem a borról szólt, nem is elégedetlenkedtem.
Köszi a tanácsot, következőleg jobban felkészülök, mert nagyon izgatnak a rizlingek és gv-k is. persze nem juthat minden napra hirtzberger honivogl gv smaragd 2009! ;)
süti beállítások módosítása