Borukat ittam
2011. október 01. írta: metszo_ollo

Borukat ittam

Heimann Borunkissza 2008
Sosem titkoltam, hogy szeretem Heimannék borait, egy-egy elragadtatott pillanatomban ez odáig is elmegy, hogy úgy érzem, nekem készítik a boraikat, annyira kedvemre valók. Ha ehhez még hozzávesszük Heimann Zoltán magával ragadó személyiségét, a felesége borászati szakértelmét, ifjabb Heimann ambícióit és persze a területeiket, akkor olyan pakkot kapunk eredményként, amiből bizony kevés van az országban.
Ehhez képest önálló bejegyzést még csak egyet kaptak, meglepő módon azt is a sillerük, ami bár jó kis bor, mégsem szánnak neki arculat-meghatározó szerepet. Így lehet ez a mostani fehérborukkal is. Szekszárd egyébként sem feltétlenül a fehérekrôl híres, bár Bősz Adrián rajnai válogatása nagyon tetszett legutóbb és Márkvárt János olasza is magasan a borvidéki rizling-átlag fölött van. Zoli bátyánk azt mesélte, hogy Gál Tibor tanácsára telepítették a viognier-t, a 2007-est kóstolva igencsak helyeseltük a döntést. Egy évvel később nem palackozták önállóan a tételt, azt mesélték, hogy nem voltak elégedettek vele, majd újabb egy évvel később paradigmaváltás következett, ettől kezdve acélban készül a viognier, ami nem rosszabb, csak más.
Na de mi lett azzal a "nemsikerült" nyolcassal? Heimannék gondoltak egyet és összeházasították a Bussay doktorral közös furminttal és ebből lett a Borunkissza 2008, amit a Bortársaság ráadásul szemtelen áron, pont ezer forint alatt árul. Kötelező, nem?
Kitöltve nem igazán felel meg az árának, ennyi pénzért ritkán kapni ilyen sűrű bort. Illatában puncsos-viszkis jegyek dominálnak, azért nem kell sokáig keresni a citrusféléket sem, kis barack és virágosság is felbukkan és az egészet egy kis füstösség foglalja keretbe. Átgondolva disszonánsnak tűnhet, de ilyenről szó sincs! Kóstolva sem nyújt kevesebbet, sima, kerek a korty, a savai elegendô élettel töltik el és az illatban ígért puncsos gyümölcsösség is megvan. Jobban szálazgatva sült alma, ôszibarack és kis citrusosság is elôbújik, igzalmas kavalkád, egy ezresért nem szoktam ilyen sokrétûséget kapni, de azért hozzá tudnék szokni! Az ötös szintet nagyon lazán hozza, csak azért nem kap hatot, mert az elején nyíltan elismertem elfogultságomat, így mégsem lenne illdomos, nem? És egyébként sem szeretném, ha mindet felvásárolnák elôlem ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr463268989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2012.02.09. 21:24:07

nagyon jó anyag. megittam én is egy palackkal, meg is írom hamarosan. az öt pont bőven kevés neki :)

metszo_ollo · http://hozamkorlat.blog.hu/ 2012.02.10. 13:42:52

Úgy látom bejönnek a Heimann borok ;)
Kíváncsi leszek a részletes véleményedre is!
süti beállítások módosítása