Van közös múltunk a zsúrral, az elsôt eléggé szerettem, jó helyszín, sok olyan borral, amit nem mindennap kóstolhat az ember, egyszóval klassz rendezvény volt. Ezek után a második randink nem igazán sikerült, másnak sem tetszett, én sem voltam boldog. A rendezvény után a rendezôk elimerték a hibájukat, ez nem megszokott dolog, mégis voltak kétségeim jócskán, hogy milyen lesz a harmadik zsúr.
Tényleg készültek a rendezôk: három szinten helyezték el a borászokat, végig volt hely, még a végefelé sem volt tolongás sehol; megoldották a mindig kritikus hidratálási problémát is: lépten-nyomon lehetett öblíteni-frissíteni, ezért is jár a pirospont.
Igyekeztem sokat kóstolni, újdonságot, friss évjáratokat. Ezúttal sem lesz részletes kóstolójegyzet, bevallom egy ilyen nagy rendezvény nekem legtöbbször abban segít, hogy új borokhoz, pincékhez teremtsen kedvet és benyomást kaphassak a borászról, elképzeléseirôl. Szeretem, ha átragad a lelkesedésük, fanatizmusuk, nálam ez is része a borról alkotott teljes képnek.
Fehérekkel kezdtem és már az elején találtam nagyon szépe borokat: Bott Frigyes 2009-es Vinaculum juhfarkjának nagyon jól áll a kis maradékcukor, olyan kerek, amit a fajtától nem szoktam meg, mégis markánsan hozza a tipikus vonásokat. Szinte egybôl ezután kóstoltam a Gizella Pince friss, 2009-es battonage furmintját, az elôzô heti Szil-völgyi után ez is nagyon tetszett. Szilágyi Laci kínálta ezúttal a Balassa hárslevelût 2008-ból, már elsô szippantásra elbûvölt az illata, ízben sem kaptam kevesebbet, gyönyörû szerkezet, elegancia, nem emlékszem szebb hársra a közelmúltból, a rendezvény legszebb bora is ez lett nálam.
Jó hely a Badacsony, Váli Péter jó bizonyíték erre, most a 2008-as olasza tetszett jobban, nekem bejött a fele arányban hordóban érlelt bor stílusa. Érdekes, hogy a szomszédos Szászi Endrénél meg most nem az olasz, hanem a 2009-es chardonnay ízlett, abban találtam meg azt természetességet, amit a pincénél szeretek.
A vörösökre térve elsôként egy fiatal villányi borászt kell említenem, Maczkó Róbert mindhárom tétele, egyenes, szép bor volt, a 2007-es cabernet sauvignon azonban ennél több, bár még kicsit vadóc, de tehetséges nagyon! Bôsz Adrián 2008-as kadarkája pont ennek ellentéte: kecses, fûszeres, izgalmas, nem a testével, hanem rafinériájával fogott meg. A legemlékezetesebb vörös ezúttal a mostanság nem a boraival rivaldafénybe került Gróf Buttlertôl jött, a 2007-es Szarkás tetô kékfrankos szép meglepetés volt: rózsás, szilvás, meggyes kavalkád, tökéletes savak, hosszú lecsengés.
A rendezvény fejlôdött a múltkorihoz képest, az akkori hibákat sikerült kiküszöbölni. Már csak azt kell elérni, hogy a borászok újra elhozzák a komoly, dédelgetett tételeiket is, mert ugyan egyetlen rossz bort sem kóstoltam, de maradt bennem hiányérzet, ami az igazi egyéniségeket illeti. Ha ezt is sikerül megoldani, akkor hibátlan rendezvény válhat a zsúrból.
A képet ezúttal az áramvonalassá vált Ihatóbb Magyarországért mozgalomtól kölcsönöztem.