Régóta rágják a többiek már a fülem, hogy a kezdeti lendületem alábbhagyott, itt lenne már az ideje írni. Minap, ennek is már két hete, pincelátogatásra vonult a falka, Szekszárdot vettük célba, mint már annyiszor. Hosszas egyeztetés után a Prantner pincére esett a választás, a Károlyi-palotában májusban megszerzett tapasztalatok birtokában szinte egyhangú volt a döntés.
Pantnerék borait csak a pincében lehet megvásárolni, így csak szekszárdi kóstolón tesztelt cabernet-ken kívül, mást még nem kóstoltunk, érthető volt a felfokozott várakozás.
Tudni kell vendéglátónkról, hogy a durván 10 hektáros birtok termését nagyobb részét folyóborként adja el, a kisebb hányad kerül csak palackba.
A gazda kedvesen fogadott mindannyiunkat, és in medias res, máris a pincében találtuk magunkat, kezünkben egy pohár olaszrizlinggel. A fehérbor nem feltétlenül Szekszárd hazai pályája, Ferenc elmondása szerint mégis kell a pincébe fehér fajta, mert az emberek szeretik, keresik. Ez a rizling kellemes, fajtajelleges volt, én egy kis savat még elbírtam volna viselni, de mindent összevetve egy teljesen korrekt technológiai bort ittunk, azt gondolom, hogy a palackonként ezer forint körüli áráért nem mondhatni rossz vételnek, 4 pontot megér.
A rozé következett a sorban, amiről szinte egységesen a meggyszörp jutott eszünkbe, szintén 4 pont. A következő tétel már a kadarka, ami nekem nagyon tetszett, pedig nem vagyok feltétlen rajongója a fajtának. Megtudtuk, hogy hagyományos művelésű idős tőkékről szüreteli a szőlőt, ahogy azt az ősöktől is láthatta. A borból friss, gyümölcsös illat áradt, a fajtához képest egy kicsit mélyebb szín és komolyabb test párosult az illatokhoz. Ez egy bitang jó kis bor, szintén ezer körüli árával igazán vidám társaság lehet a hétköznapok szürke téli estéihez, számomra a bulibor kategória győztese. Lelkesedésemnek erős öt ponttal adok nyomatékot. Eztán következett a kékfrankos, azt hiszem valami ilyesminek teremtette meg ezt a szőlőt, bort a Jóisten. Iszonyatosan kedves savak, a szilva illatban, ízben egyaránt megjelenik, öt pont teteje. Ezen a ponton következett a pörkölt, mely szintén a házigazda (remek)műve volt. Vacsora után jöttek azok a tételek, amiket szekszárdi kóstolón májusban már ízleltünk, ezekről akkor kifejtettem gondolataimat. Bár az kiderült a pincében, hogy a borok nagy része irányított erjesztéssel készül és emiatt az egyéniségük talán nem olyan markáns, mint esetleg más szekszárdi borászoknál, továbbra is szeretném kiemelni, hogy a 2000-2500 Ft-os árkategóriában ezek a borok megállják a helyüket, sőt az ár-érték arányuk kimagaslóan jó.
A falka java eddigre szétszéledt, ki dohányzott, ki a házi rétesre repült rá, aki a rétest választotta, nem csinálta rosszul… Nagyjából ekkor azt mondta a gazda, na, srácok, gyertek velem. Mi követtük 4-5-en, és akkor elszabadult a pokol, következtek a hordóminták szép sorban, alig maradt hordó kóstolatlanul a pincében, az addig kicsit döcögős kóstoló pedig nagyon közvetlen beszélgetésbe csapott át, mely közel hajnal kettőig tartott. Igazán jót boroztunk, köszönjük Ferenc, kár, hogy Pesten továbbra sem nagyon lehet kereskedelmi forgalomban kapni a borait.
Nagyon bénák lettek a saját pincefotóink, így a házigazda honlapjáról kölcsönöztem egyet.
