Rozét szinte csak nyáron iszok, de idén ez is jócskán kimaradt, köszönhetően a Tüske pince és Légli Géza sillereinek. Valahogy jobban szerettem a kicsit tartalmasabb, a vörösbor felé hajló ízvilágot, ráadásul a gyümölcsök ezeknél is mind megvoltak bőven, így a tavalyi kevenc Ostoros Pinot Noir-Merlot rozé idén háttérbe szorult (na jó, a Decanter-győztes Szent István Korona CabSav rozéból fogyott pár üveggel...). A nyár is elmúlt lassan, ezzel együtt szép lassan átvették a vörösek a hatalmat a borkészletemben is és nem jutottak eszembe a rozék egészen Márton-napig. Nem érkezett még meg a boltba a Heimann Idei, így némiképp kényszerből egy Lisicza Primőr és egy Kiss Gábor merlot rosé jött velem haza.

A pécsi bor került először sorra, kimondottan szeretem a boraikat, de a kisróka ezúttalaz odúja mélyében pihent. Már az illatában is volt valami zavaró, de sajnos a korty is elég lapos-üres volt, talán egy kis kellemes savanykásság, ami tetszett benne. Becsülettel végigvártuk a palackot, hátha idővel változik, de sajnos maradt minden. Így ez csak egy hárompontos, és nem az a fajta, aminek Pécsen általában örülnek.

Nem is nagyon volt ezután kedvem kísérletezgetni, Kiss Gábor borait nem igazán ismerem, halovány is volt eléggé a sztenderd merlot rozékhoz képest, így várakozott a hűtőben vagy másfél hetet. Tegnap aztán főzni kezdtem és a spenótos-ricottás canelloni eszembe juttatta. Míg kevergettem a tölteléket, fel is bontottam. Illatában visszafogott málnás jelleg köszöntött, nem is baj, ha nem mindenki a gyümölcscukorkás vonalat viszi! A szájban nagyon élénk, friss-ropogós savak, annyira tetszik ez, hogy szinte lehetetlen dolog a megbontott palackot magára hagyni. Kimondottan jól esett a bor, passzolt is a vacsorához és a jókedvemet is meghozta! Vastag 5 pontot ér, többet csak azért nem, mert a műfaj határai nálam ott húzódnak.