Sok minden befolyásolhatja, hogy éppen milyen bort választunk fogyasztásra: ez lehet az évszak, a napszak, az időjárás, az alkalom jellege, kivel/kikkel iszunk, milyen étel mellé szánjuk a bort stb. Mindezeket tovább árnyalhatja, vagy akár felül is írhatja, hogy éppen mihez van hangulatunk. A saját preferenciáinkon túl érdemes a bor fejlettségi szintjét is bevenni a képletbe, feltételezve, hogy teljes pompájában szeretnénk megtapasztalni a palackba zárt csodát.

Sajnos Magyarországon a borok jelentős részét bőven a csúcsra érés előtt fogyasztják el. A piaci kereslet sürgetően hat a borászokra, akik gyakran már kétévesen piacra dobják csúcs vöröseiket, a fogyasztók többsége pedig nem fordít elegendő időt a palackérlelésre. Annak sincs egyszerű dolga, aki ki szeretné várni a fogyasztásra leginkább alkalmas időpontot: tapasztalat hiányában ez nem is olyan egyszerű. Nincs egységes recept, számolni kell az évjáratok, borvidékek, fajták és a borkészítés különbségeivel is. A kicsit hosszúra nyúlt bevezető után nézzük meg két borral kapcsolatban, hogy jó döntést hoztam-e, hogy most dugóztam ki őket.

St. Andrea Ferenchegy Kékfrankos 2006. Sötét szín, lilás széllel. Az illata ígéretes és sokrétű, megforgatva leginkább szederre, málnára és áfonyára emlékeztető jegyek jönnek a pohárból. Később ez a hangulat még tovább árnyalódik, amikor megjelenik egy pici csokoládé. Kicsit sem lomha bor, a korty kifejezetten élénk és lendületes. A 13 és feles alkohol szépen integrálódott, de a korty végén a gyümölcsök után egy kis savanykás kísérő íz jelentkezik, ami ront az összképen. Életerős, még évekig fejlődőképesnek tűnik. Türelmetlen voltam? Igen.

Lépjünk vissza három évet időben: 2003 forró nyárutója, Villány. Gere Attila így jellemezte az adott évjáratot: „Április 1-én felkelt a nap, és csak október 30-án bukott le”. Borunk a hazai Pinot korszak hajnalának egy kiemelkedő képviselője: Vylyan Pinot Noir 2003. Világosabb rubin szín, a szétterülő bor szélén téglás (esetleg világosbarnás?) villanásokkal. Nem tükrös tisztaságú, így szűretlen borra gyanakszunk. Fél napos dekantálást követően egészen különleges illattal mutatkozik be: nutella, mogyorós csokoládé – nehéz vele betelni. Egy réteggel mélyebbről jönnek a piros bogyós gyümölcsök. A kiváló minőségű alapanyag ízben és illatban is végig nagyon érződik. 14-es alkoholja észrevétlen, ízképében kis lekvárosság fedezhető fel. És a savak? Még kétségkívül élő anyag, de már lecsendesedett, a lüktetést maga mögött hagyta. Sokáig őrizgettem? Talán igen.

Az időzítésem tehát nem volt tökéletes, viszont nem bántam meg, hiszen pillanatképet kaptam a két bor életpályájának egy-egy fejezetéből. Azért kár hogy nem volt belőlük még egy palackkal…

(A fotót itt találtam.)