Furmintozás
2011. február 14. írta: metszo_ollo

Furmintozás

Mikor azon gondolkoztam, hogy is tudnám összefoglalni a csütörtöki furmint kóstolót frappánsan, akkor Siv Widerberger Bélyeg című verse jutott eszembe: "Bélyeget gyûjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyûjtök bélyeget." Ennyire persze nem rossz a helyzet, de az biztos, hogy nagyon fel kellett kötnie a nadrágját annak, aki végig szerette volna kóstolni a Mezőgazdasági Múzeumban kiállítók teljes kínálatát. A borászok ugyanis az egy-egy kiemelt tétel mellé legtöbbször még egy-két másik bort is magukkal hoztak, hogy könnyebben megértessék a fajtához való viszonyulásukat. Visszautasítani pedig igen nehéz lett volna a második tételeket, mert ezek között is igen komoly furmintok lapultak. Derekasan kóstoltunk is barátainkkal, beszélgettünk a borászokkal, megvitattuk, hogy mi tetszik az egyes borokban. Még így is képtelenség lenne egy korrekt leírást adni, nem is ez a célom, a fejemben összeállt személyes kedvenceimet tudom csak felsorolni, ennél többre akkor sem mernék vállalkozni, ha profi kóstoló lennék.
A Gizella pince szimpatikusan kommunikál a fogyasztókkal, a battonage furmintjukat szerettem is, ezúttal az első alkalommal palackba került Szil-völgyit hozták 2009-ből, kedvesen krémes, ásványos, szép arányú bor.
Lenkey Géza pincéje most fordult tizedik évébe, büszkén újságolta, hogy végre önfenntartóvá is vált, ezt a különlegesen ásványos boroknak is köszönheti, ezúttal a Korpos dűlőből szüretelt 2007-es tetszett, nagyon szép arányú bor, szívesen megvizsgálnám részletesebben is.
A Dénes Hegybirtok Sághegyről már korábban is látóterembe került, nagyon tiszta, fajtajelleges a 2009-esük és a "Somló light" ásványosság pont az én ízlésemnek felel meg.
A Nobilis is két furmintot hozott, a 2009-es birtok mellett a Barakonyi dűlő termését, ami kis maradékcukrának köszönhetően nagyon kedves, ez persze önmagában kevés lenne, kell hozzá klassz szerkezet is, itt ezzel sincs probléma.
Barta Károly Öreg Király 2009-ese az est egyik legjobbja volt, pár pulttal korábban hiányoltam Homonna Attilát, erre megkaptam. Minden a kedvemre való volt ebben a borban, azt hiszem én is ilyen furmintot szeretnék, ha a fajtával kezdenék!
Somló még nem volt, csak Ság, de Fekete Béla bácsi ezúttal is meglepett minket, a még forgalomba nem került 2007-ese bűvölt el, várom nagyon!
Két klasszis maradt a végére: a Királyudvar Sec eddigi évjáratai majd' minden alkalommal elvarázsoltak, ezúttal is nagyon kedvemre való volt az aktuális 2008-as, kevés fürgébb, virgoncabbat kóstoltam aznap, ugyanezen évjárat a Lapisból szintén bevésődött rendesen!
Szepsyt kóstolni minden alkalommal élmény, a 2008-as Urbán képviselte a pincét, nevéhez méltón teljesített.
Eddig ez kilenc, ha így alakult, akkor egy tizediket sem esik nehezemre választani, a Dobogó-féle Betseket már a Zwack Openen is szerettem, komoly furmintmezőnyben is megállta a helyét!
Szerettük a rendezvényt, nagyon jó volt a helyszín, kényelmesen elfértünk, látszott, hogy a borászok is ünnepként fogták fel az egészet. Azt sajnáltam csak nagyon, hogy az előzetes listával ellentétben sem a Hollóvár, sem a Györgykovács borokat nem tudtuk a többihez hasonlítani, pedig biztosan érdekes lett volna. Viszont rossz furmintot nem sikerült kifognunk (bár a szlovén pincék fajtaképe nem igazán tetszett), más fajtából nem hiszem, hogy lehetne ilyen magas színvonalú felhozatalt összehozni komoly előválogatás nélkül. És igazából a "bélyeges" dolog sem vonatkozott rám, mert tegnap este már újra furmintot bontottam :)

A helyszínen nem fotóztam, a kóstolós képet a rendezvény FB oldaláról kölcsönöztem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr302658834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása