Úgy alakult, hogy sikerült már pénteken elszöknünk Szekszárdra, így természetesen még egy kóstoló is belefért a futóverseny előtt, hiszen a teljes szombati napunk a pihenésé lett! A legutóbbi kóstolónkon Németh Janó említette a Neiner fivéreket, akik hárman próbálják kutatják a tökéletes kadarkát, így nem csoda, hogy kíváncsiak lettünk rájuk. Szerencsénkre ők nem visszakoztak a kis létszámú csoporttól (sajnos egyre többször futunk bele olyanba, amikor 8-10 fő alatt nem szívesen foglalkozik a borász kóstoltatással...), a péntek esti időpont is megfelelt nekik, ráadásul a telefonban az is kiderült, hogy a középső fiú, András is indul vasárnap a futóversenyen. Kell ennél több? Nekünk biztosan nem!
Neiner András jött értünk egy 1974-es Gaz 69-cel (raj), ami külön élmény volt, meglapozta a jó hangulatot. Pár perc múlva már az Őcsényi-hegy tetején figyeltük a Sárközt, nyilvánvalóvá is vált, miért a név. Még naplemente előtt sikerült egy pár képet is készíteni, ezúttal nem maradt otthon a gép. Az első kóstolt tételünk fehér kadarka volt, igazi belövőbor, nagyon vékony volt a színanyag, így fehérbor készült belőle. Nem túl vastag bor, házigazdánk is elsősorban nyáron fröccsnek szánja, annak viszont kitűnő. A klasszikus fahordós olaszrizling már sokkal markánsabb, illata hibátlan olasz és ízében is meglepően fajtajelleges, kevés ilyen szép olaszrizlinget ittam Szekszárdon. Mivel kicsi a termőterülete, ezért a sok kísérletezés lehetetlen, pedig érdemes lenne, ígéretesnek találtuk mindannyian. Egy rozé, majd a lángsiller következett a sorban. Közben sok mindenről szó esik, a kádárok munkájától kezdve az almasavbontásig, őszintén élvezzük, hogy András minden kérdésre őszintén, hókuszpókok nélkül válaszol. A sillerük kadarkából készült, karakteres, izgalmas tétel, tele játékkal, én ilyennek képzelem a kadarkát. Kiderül az is közben, hogy még a nagyszülők által telepített tőkék adják ezt az izgalmas bort, a három fiú vigyáz is a tőkékre, mint a szemük fényére! 
Vertikális kadarka kóstoló alakul pillanatok alatt: egészen 2006-ig visszamegyünk, kóstolunk hordóból, palackból. Talán pont a legrégebbi tétel tűnt a legszebbnek, de a többi sem maradt el messze tőle. Én szinte beleéreztem a srácok gondoskodását a kortyba, ilyet csak pincében tapasztalok: sokat hozzá tud adni a borász személyes jelenléte!
Érdekes játékba fogunk ezután: a vörösboroknál nem árulja el András elsőre, hogy mi kerül a poharunkba. Nem is könnyű kitalálni, mert érdekes, sajátosan karakteres borokat készítenek: leginkább a Remete és Tringa borok jutnak eszünkbe a kóstolás közben. Portugieser, zweigelt, kékfrankos, merlot is egy új szín a palettán, nekem talán a merlot volt a legkedvesebb. Ekkorra már igazán baráti beszélgetés alakult ki, így kicsit jobban beleláttunk abba, hogy milyen nehézségekkel kell minden nap megküzdenie a borásznak, leginkább az adminisztrációt tekintve. Kicsit az előállítás költségei is szóba kerülnek, már ami a palackozott tételeket illeti, így megint csak a csodálkozás marad nekünk, alig hisszük, hogy mindezek mellett foglalkozik még valaki borászattal és szurkolunk nagyon, hogy ezen a téren is legyen változás mihamarabb! A végére maradt a két elgemlékszetesebb tétel: a bikavérnek indult Egyszervolt és a bikavérbe szánt Cabernet Sauvignon, mindkettő szép reményekkel kecsegtet, együtt nagyon szép borrá válhatnak!
Hosszúra nyúlt a kóstoló, baráti borozássá alakult észrevétlenül, azzal búcsúzunk házigazdánktól, hogy vasárnap a versenyen találkozunk. Pedig péntek este arról még fogalmunk sem volt, hogy miként alakul majd a nagy futás!
