Heimann Fuchsli 2008
Régóta szeretnék már Heimannékról írni, de valahogy mindig úgy alakult, hogy végül az írás elmaradt. Pedig, igazából ez első írás illette volna meg őket, nagyon kedvelem pincészetet, Heimann Zoltánnál nagyobb formátumú borászt (miközben "első felesége" foglalkozik nagyon sokat a borokkal, illetve kisebbik fia pallérozódik Németországban) itthon nem ismerek, a boraik egyenletesen jók, elérhető áron, ráadásul a csúcsboraik még egy lapáttal rátesznek. Kísérletezés is van, a kadarkával folytatott kutatásaik ismertek, tavaly pont a nagy szakmai kadarka-nap előtti hétvégén látogattunk a pincébe, nagyon meggyőző volt a felhozatal. Emellett a viognier, a tannat és a sagrantino is nagyon szép formáját hozza náluk. Ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy milyen sokat tesznek a Szekszárdi Borvidékért és a Magyar Borért, akkor át kell gondolnom, hogy órákat veszek időbeosztásból tőlük!
Sokáig gondolkoztam, hogy melyik borukról is szeretnék szólni, de mindig volt egy érv a másik mellett. Majd tegnap este a költözködés végén előhúztam egy Fuchslit. Kellőképpen lehűtve, a vacsora után került sorra. A sillert egyébként is szeretem, ízében-zamatában, testében már jobban hasonlít a vörösborhoz, mint a rozé, számomra sokkal izgalmasabb. A Heimannék-féle összetevői között a kadarka és a kékfrankos állandó, társai azonban évjáratonként változnak: a 2008-ashoz cabernet franc és merlot csatlakozott még.
Már a címkénél meg kell állnom, egy dundi, fehér szakállas angyalka próbálja lenyilazni a Heimann logón nézgelődő rókát. Herr Freud, ugye nem szükséges ezt elemzni?
Pohárba töltve, olyan valószínűtlenül piros, hogy nehezen gondolnám bornak, sokkal inkább a málnaszörp jut eszembe. Fürgén mozog, de a pohár falán lecsurgó bor mutatja, hogy beltartalma izmosabb jóval a rozéknál. Illatában gyümölcscukorka, málna, eper komoly mennyiségben, ezt ízében is hozza, élénk savakkal megtámogatva. Könnyedén kiosztom a 6 pontot neki, ráadásul még az ezeröt alatti kategóriába is befér!
Sokat elárul egy pincéről, hogy milyenek az alapborok, Heimannékra ez fokozottan igaz, bátran javaslom mindenkinek, hogy látogassa meg a pincét Szekszárdon, felejthetetlen hangulatú kóstolóban lesz része!
A képet a fotós engedélyével innen lőttem.