Sakk-matt
2011. június 28. írta: metszo_ollo

Sakk-matt

Olaszrizling, 2010, pince nincs feltüntetve, a termôhely pedig a Mátra. Eddig sok jót nem ígér a dolog, de ha a csongrádi borfesztivált végigkóstoltam kétszer a jól iható bor után kutatva, akkor ez elôl sem futhatok el, ugye? Természetes, hogy nem!
Három lépés a bor neve, megjelenése nekem bejön, faék egyszerûségû, mégis van benne valami, a sakkfigura jól eltalált motívum, a Helvetica pedig itt is jó helyre került, egyedül az évszám egalizálásával van gondom. Zwackék forgalmazzák, az Ostoros Bor palackozta, ezzel be is fejeztem a nyomozást.
A pohárba kitöltve vastagabbnak látom, mint azt az elôzmények alapján gondoltam volna, illatban hozza a gyümölcsös kötelezôt: citrusok, friss körte, hordónak nyoma sincs, de nem is vártam. Ízben mégis meglep, ropogós savak, friss gyümölcsök, életteli bor, egész hosszú lecsengéssel, fajélesztônek nyoma sincs az ízben, ez egy nagyon korrekten elkészített 2010-es alapbor, talán kicsit több is annál. Nem bonyolult, de nem is várom el, fröccsnek és magában is kiváló, 4-5 pont között van valahol, az árát is figyelembe véve elég jó választás, meg is kapja az erre vonatkozó plecsnit tôlem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr663021736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.06.28. 16:29:09

A fajélesztőnek milyen íze van?

metszo_ollo · http://hozamkorlat.blog.hu/ 2011.06.29. 10:53:08

Lehet, hogy rosszul fogalmaztam :)
Azoknál a boroknál, ahol olyan fajélsztôt használnak, ami ad hozzá ízben, zamatban, általában be tudok azonosítani egy nem természetes édeskés ízt, én erre gondoltam.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.06.29. 14:36:51

@metszo_ollo: Igen :) értem. Azért szerintem komolyabb összegben ne fogadj arra, hogy egy bor fajélesztős avagy sem. Nagyon sokféle fajélesztő van és nagyon sok érdekes ízt, illatot tudnak ezek az élesztők hozzáadni a borhoz. Akár olyant is ami ott lehetne a borban, de valamiért nincs ott. Simán lehet, hogy örömmel konstatálod az obligát rezeda illatot miközben az is egy fajélesztőnek köszönhető.
süti beállítások módosítása