Palkonya támadásban!
2010. március 18. írta: metszo_ollo

Palkonya támadásban!

Mayer Róbert portugieser 2008

A napokban egyre többször keresztezi utamat Palkonya. Először a kora tavaszi-késő téli kirándulásunk kapcsán találkoztunk, akkor a Haraszti pincével, majd véletlenül a Pécsi Borozón botlottam egy Palkonyával foglalkozó írásba, később egy hírlevélben tudatta Radován, hogy forgalmazni kezdi a Haraszti borokat, majd kedvelt vinotékám eladója ajánlotta Mayer Róbert palkonyai portugieserét. Úgy gondoltam, a csillagok ilyetén együttállása nem lehet véletlen, így elhoztam magammal a bort, majd pár nappal később terítékre is került.
Alapvetően nem vagyok a portugieser feltétlen híve, sokszor nem érzem borszerűnek, de annyira a játékosságot sem találom benne, valahogy két kategória határán áll, én pedig nem tudom eldönteni, hogy hova soroljam. Komolynak semmiképpen sem nevezném, de nem is biztos, hogy ezeröt körül nagyvadakra kell számítani. Viszont a szőlőt, azt általában nagyon kiérezni belőle, ezalatt azt értem, hogy a kész bor nagyon hasonlít a kékoportó szőlő ízvilágára. A fűszeressége szintén izgalmassá teszi, így válik egy vidám, könnyed vörösborrá.
A boltban már jelezték, hogy nem a légies portugieserről lesz szó és milyen igaz! Persze nem egy vastag bor, de van némi beltartalma, ezt mutatja legalábbis a pohár falán. Fűszeres, buja illatában, szilva, meggy, ribizli és kis fülledtség, de jól áll neki. Savai barátságosak, tannin éppenhogy, selymes, ízgazdag bor, a gyümölcsök uralkodnak. Nem túl hosszú, de itatja magát nagyon, neki köszönhetően egész más színben látom most az oportót, mint eddig. Ügyes kis bor, nagyon jól esik inni, így kedves hat pontot adok neki és várom a következő palkonyait, ami utamba akad.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr201849819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása