Nemrégiben nyilvánosságra hozta a Magyar Borakadémia, hogy idén ki az öt szerencsés jelölt, aki közül idei az Év Bortermelôjét szavazzák meg. Elôször kicsit dörzsölgettem a szemem, néztem, hogy talán a tavalyi sajtóanyagot küldték ki? De nem, idén ugyanazok kerültek az öt jelölt közé, mint tavaly, természetesen a tavaly gyôztes Légli Ottó nincs a listán, az ô helyére Heimann Zoltán került. Ha valaki nem emlékezne, akkor a másik négy jelölt: Áts Károly, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva és Vida Péter.
Nem lenne túl izgalmas lehozni a sajtóközleményt, azt máshol is meg lehet találni, csavartunk egyet rajta, a hét elején mind az öt jelölttôl szereztünk be borokat és megkóstoltuk anélkül, hogy feltétlenül összehasonlításra törekedtünk volna. Hiszen nem lenne túl fair egy primôr rozét egy komoly, érlelt vörösborral hasonlítgatni.
Gálné Dignisz Éva nyitotta a sort, a friss rozéja hozza, amit a mûfaj megkövetel, korrekt tétel, jó áron, széles rétegekhez kellene eljutnia! És itt jön a legnagyobb versenyhátránya is, gyakorlatilag fantombor, alig található a kereskedelemben, pedig igazán jó lehetne a borral most ismerkedôknek, könnyû, gyümölcsös, nem bonyolult, jól iható.
A Royal Tokaji alapfurmintját sokszor kóstoltam már, "jóvétel plecsnis" bor, ôk így tesznek a borkultúráért. Nem komolykodó bor, a gyümölcsök és mézesség mellett némi ásványosság is felbukkan, a közepes testet ugyan simán elviszik a savak, de azért nem a frissessége a legfôbb erénye ennek az évjáratnak. Ezeröt körül kevés jobb bort tudok, akár csak ezért megérdemli a jelölést Áts Károly.
Vörösre váltottunk, Heimann kadarka, már a saját maguk által válogatva telepített ültetvényrôl, tehát 2009-bôl. Ezt a bort korábban is szerettem, most is tetszett, finoman fûszeres, közepes testû, harmónikus, igazán kadarkás!
Ez a fajtajelleg már annyira nem volt jellemzô a 2008-as Dúzsi merlot-ra, bár nagyon tetszett, mint bor, de vakon biztos nem találtam volna el a fajtát. Szép savak, kevés, sima tannin, gyümölcsök, semmi lekvárosság. Nem ez a bor lesz a kezdô merlot-kóstolók kedvence, de egy igazán egyedi, karakán bor, én kimondottan szerettem.
Heimannék dupláztak a sorban, a 2007-es Birtokborral letették a névjegyüket. Izgalmas, sokrétû az illata, ahol a hordó nem túlzott és gyümölcs is akad rendesen, a kortyban sem okoz csalódást, lendület és gyümölcsösség, nem túlzott mennyiségû tannin, nem lóg ki az alkohol, jó inni, nagyon csúszik is. Sok ilyen vörösbort szeretnék kóstolni!
Azt gondoltam, hogy ez a menet már Heimannéké, a Vida Hidaspetre kékfrankos 2007-et eddig csak egyszer kóstoltam, és bár tetszett, nem maradt meg olyan elevenen. Pedig igencsak az! Kimondottan sötét színû, illatában az érett gyümölcsök mellett markánsan kakaós, meleg tónusú bor. Szájban is sûrû, telt, mindenbôl van neki bôven, a hordó finom, nagyon hosszú a lecsengés, klasszis kékfrankos, ráadásul a teljesítményhez képest nagyon jó áron.
A sor végérôl nem hiányozhatott a másik ár/érték-bajnok sem, az Áts cuvée stabil pont évek óta, most sem okozott csalódást, virágos-barackos illat, rengeteg gyümölcs, én kicsit élénkebb édeseket kedvelem, de ez így is egy remek bor, igen baráti áron.
Az elején is egyértelmû volt, hogy a kóstoló alapján semmiféle következtetést nem fogunk tudni levonni. Az kiderült, hogy mindegyik borász érdemes a címre, biztos mindenkinek meg is van a maga favoritja. Megengedô vagyok magammal, nyíltan vállalom, hogy én ezúttal Vida Pétert tippelem a gyôztesnek és nem csak az eddigi négy jelölése miatt...
A kép pedig innen van.
