Klassz kis buliba csöppentem az egyik este Dani komámmal, egy egész komoly privát kóstolóba botlottunk véletlenül, ráadásul a házigazda távozáskor még "el is csomagolta" a bontott palackokat. Úgy alakult, hogy nekem két érdekes kékfrankost adott búcsúzóul, nem találkoztam korábban ezekkel a borokkal, így nem sokáig gondolkoztam, hogy meg is írjam véleményemet Konyáriék János-hegyi és a soproni Sterlik pince büszkeségéről.
Konyáriék frankosa gyakorlatilag szűztermés, ugyan korábban is volt a János-hegyről ilyen tételük, de nem voltak elégedettek vele, így újragondolták-telepítették a területet. Ennek az eredménye először 2009-ből kóstolható, én eddig nem futottam össze vele, már látom, hogy ez hiba volt. A színnek sokszor nem tulajdonítok nagy jelentőséget, de ez mély rubinszínével meghódít, bársonyosan elegáns benyomást kelt bennem. Az illata elsőre viszont nem vonzó: enyhe fülledtség után egy kis rozsdás ribizli kerül elő. Kicsivel később már klasszisokkal szebb, komplexebb: előkerülnek az erdeigyümölcsök is, csipetnyi mentával és visszafogottan a hordófűszerek is. A korty eleje a lendületről szól, a viszonylag jelentős mennyiségű tanninnal azonban a savak összhangban vannak, unalomnak helye nincsen! Gyümölcsök a helyükön, enyhe édesség is bejátszik, lecsengésében pedig a hordófűszerek dominálnak. Barátságos, meleg bor, jól csúszik, kis hezitálás után beírom a naplóba a hetesalát, négyezer körüli ára miatt attól félek, hogy széles borbaráti rétegekhez nem jut majd el.
A helyiek szerint Sopronban van otthon a kékfrankos, tényleg több szép tételt is kóstoltam már onnan, jól áll a fajtának az a fajta hűvös elegancia, amit Sopron hozzá tud adni. Sterlikékről sokat eddig nem hallottam, pedig 25 éves múltra tekint vissza a pincéjük az egész tetszetős honlap szerint. A honlap mellett a címkéik is rendben vannak, semmi meglepő persze, de letisztult és a teljes kínálatukat szépen keretbe foglalja. Hagyományos eljárással készült a bor, nagyméretű tölgyfahordóban, majd palackozás előtt 2 éves barrique hordóban is érlelődött. Az első pillanattól más arcát mutatja a fajta, meggyes-szilvás illata jóval hűvösebb tónusú, mint a dél-balatoni volt. Egyértelműen a savai viszik a prímet, tannin alig, közepes testéhez elegendő mennyiségű a sava, erre felfűzve a friss gyümölcsök: lédús meggy, szeder és szilva. Hosszú lecsengésében jut szóhoz leginkább a hordó, nem olyan iskolázott, mint a Konyári, de ez is szerethető. Érdekes módon ennél egyből azon agyalok, hogy milyen étel mellé illeszteném, úgy sejtem még többet tud párosban. A hat pontot mégsem tudom megadni, hiányoznak azok a plusz rétegek, amik még különlegesebbé tehetnék. Azért szerintem az erős ötös is szép, főleg, ha figyelembe vesszük 1800 forint körüli árát!
Különböző felfogású a két bor, kifinomultságukban is van különbség, mégis mindkettőt nagyon lehet szeretni, nekem legalábbis könnyen ment!