Kaló Imre megérdemelt elismerése
2011. április 28. írta: wine underground

Kaló Imre megérdemelt elismerése

Kevesen vannak, akik már életükben legendává válnak. Kaló Imre ilyen. Alakját misztikum lengi körül, aki találkozott már vele, tudja, nem egy hétköznapi ember, ahogy a borai sem azok. Nehéz róla érzelmek nélkül írni, másnak sem nagyon sikerült. Ritkán találkozni olyan emberrel, aki annyira összhangban van a saját sorsával, mint ő. Beszédeiben az élet nagyszerűségét, a természet törvényeinek tiszteletben tartását és embertársaink elfogadását hirdeti. Legendásan jó házigazda, családjával olyan miliőt varázsol látogatói köré, amit évek múltán is emlegetnek.

Szülőföldjén, az Egri borvidékhez tartozó Szomolyán, immáron 23 éve készít rusztikus, sűrű, rabul ejtő borokat, amelyek sokszor kívül esnek a megszokott kategóriákon. Borainak híre szájról-szájra terjed, így vált mindenféle reklám nélkül országszerte és határainkon túl is ismertté. Hagyományos módszereket alkalmaz: „Amihez én értek, az örök.” Jelenleg 18 hektáron 24 szőlőfajtával foglalkozik. Vallja, hogy a gyümölcs a teljes érettség állapotában tud kiteljesedni igazán, így késői időpontokban szüretel és elmélyedt az aszúkészítés művészetében is. Egy kiló/tőke terheléssel dolgozik, borai pedig hosszú, jellemzően 3-7 év hordós érlelést kapnak. Borászati technológiája minimális, pincéjében a hordókon kívül mindössze egy bogyózó készülék és szivattyú található.
Gyakran ad hangot csalódottságának termőterületeink csökkenése miatt: „A mai magyar borászat hamuval elfedett parázs”. Vallja, hogy ha művelésbe vonnánk azokat az elhagyott területeket, ahol évszázadokon át szőlő termett, nemcsak a magyar vidék, hanem az ország is felemelkedne.
Amit eddig is sokan tudtak, most a szakma is elismerte. Kaló Imre lett a 2011-es év Borászok Borásza.
Az év borászfelfedezettje a Mátrai borvidéken alkotó Losonci Bálint lett, a Magyar borért díjat pedig a szerémségi Maurer Oszkár kapta.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr682861636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása