Az idei Ötök
2010. november 10. írta: metszo_ollo

Az idei Ötök

Felszállt a füst, nyilvánossá vált, hogy ki lesz az öt borász, aki közül majdan kikerül a 2010-es év bortermelője. Az öt jelölt között egyetlen hölgyként Gálné Dignisz Éva van jelen, számomra újra kisebb meglepetés ez a tavalyi, első jelölés után, hiába, alig talkozni a boraikkal, ígérem megpróbálok beszerezni valamit tőlük!
A "százhektáros Áts Karcsiról" a Belga óta tudjuk, hogy király, ráadásul az alsó árkategóriában is kimagasló borokat készít, nem is beszélve az igazán nagy borairól. Mindenesetre 2003 után újra Tokajba kerülhet a cím.
Szekszárdról ketten is bekerültek a top ötbe, Dúzsi Tamás évek óta viseli a rozékirály címet, ami viszont ennél komolyabb, hogy ennek a címnek minden évben meg is felel! Emellett minden árkategóriában olyan vörösborokat is az asztalra tesz, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Vida Péter tavaly is a jelöltek közt szerepelt, a La Vida sorozata nagy kedvencem (legutóbb a pannon top25-ön csodáltam meg a merlot-ját), filozófikus látásmódja pedig igencsak megkülönbözteti sok más borásztól. A két szekszárdi borász előnye lehet, hogy a borvidékről szintén jópár éve nem került ki győztes, utoljára Taklerék örülhettek 2004-ben.
Légli Ottó is az ötök közt volt tavaly, ő sem szorul különösebb bemutatásra, a Landord, Banyászó és Gesztenyés pedig mind erős márkanevekké váltak az évek során, köszönhetően az állandó magas minőségüknek. Viszont mindenképpen csökkenti esélyeit, hogy Konyári János két éve ugyanerről a borvidékről kapta meg a címet.
A jelöltek hagyományosan a Borest a Borakadémián nevű rendezvényen mutatkoznak be, melyre itt lehet regisztrálni, ha valaki maga is szívesen ismerkedne a jelöltek boraival. A Magyar Bor Akadémia tagjai ezek után szavazással döntenek az idei győztesről, amelyet december 3-án hoznak nyilvánosságra. Addig azonban még jópár palackot nyitunk a jelöltektől is!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr282437548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metszo_ollo · http://hozamkorlat.blog.hu/ 2010.11.14. 22:14:57

Nem gondolnám ennyire egyértelműnek azért...
süti beállítások módosítása