Nagy kisborok–bestbuy Villányból
2010. május 28. írta: törköly

Nagy kisborok–bestbuy Villányból

Malatinszky Illatos 2008

Régóta készülök írni az Illatosról, először a Késői szüretben hallottam róla és a házasítás már akkor felkeltette az érdeklődésemet, annál is inkább, mert a műsorban is elhangzott az összetevők neve. Az Illatos ugyanis Kadarka és Turán frigyének egészen kiváló gyümölcse. Megvallom, én még nem ittam fajborként Turánt, bár hallottam a Szecskő Tamás illetve Kaló Imre Turánjairól, sajnos még nem jutottam hozzájuk, de ami késik, nem múlik!
Annyit általánosságban lehet tudni a fajtáról, hogy festésre szokták leginkább alkalmazni, csersavakban gazdag, magyar nemesítésű fajta. Kicsit részletesebben utánajárva, mostanra már tudom, hogy Egerben született a Bikavér 8 és Gárdonyi Géza házasságából, egy sokszorosan keresztezett fajta a Medoc, Csaba Gyöngye, Kadarka, Teinturier nagyszülők leszármazottjaként.
A bort kitöltve, mélyvörös színét látván megértem, a házasításban való felhasználását. Illataiban szilvát, kis fűszerességet, virágillatot véltem felfedezni. Az izgalmas illatot pedig ízeiben is másolja. Én egy kicsit szellőztetném feltétlen, sőt bevallom, nálam egy napot állt darabban a bor és másnapra számomra sokkal meggyőzőbb, teltebb, gyümölcsösebbé vált.
A kadarka hozza szép savakat, gerincet, ezt teljesíti ki a turán a csersavakkal, finom, de határozott taninjaival. Közepesnél kicsivel halványabb test, félelmetesen jó ivású bor, mindezt egészen jutányos 1300 forintos palackonkénti árért, kövér ötös a jutalma. Örülök, hogy Malatinszky Csaba a nagy borai mellett előrukkolt ezzel a nagyon jól eltalált házasítással. Mindenkinek csak ajánlani tudom, a hétköznapok nem hétköznapi bora, szögezzük le, nincs itt semmiféle turáni átok.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr652035940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása