Estihárs
2013. április 08. írta: metszo_ollo

Estihárs

Kadarkáért indultam a harcsapörkölt mellé, mire leértem a pincébe, már Tokajra vágytam, egyre sűrűbben előfordul ez velem mostanság. Legalább legyen hárslevelű-győzködtem magam, a furmint úgyis túlsúlyba került február kapcsán. Szóval így került az asztalra a Pannon-Tokaj Dominium hárslevelűje, a 2011-es.
Nem emlékszem, hogy valaha bontottam volna bármit a pincétől, pedig az éves 200 ezer palackból eggyel-kettővel akár össze is futhattam. A helyzeten a bor címkéje sem segít, ha nagyon jó indulatú akarok lenni, akkor visszafogott konzervatívnak mondom a megjelenést, biztos nem ez lesz az első palack, amit leveszek a polcról. A Dominium család elvileg a prémium tételeket foglalja magába, kisméretű tölgyfában érnek legalább hat hónapon át, heti rendszerességű battonázsolás mellett. A honlapon emellett nagy csomó adat próbálja alátámasztani a pince felkészültségét, engem jobban érdekel, hogy mit mesél ez a palack hárs!
pannon-tokaj.jpgAz első meglepetés még nyitás előtt ér, a kapszula alól ugyanis üvegdugó bukkan elő, hatásos belépő! Kitöltés után újra megvizsgálom a palckot, mert alig hiszem, hogy száraz a bor: édes tónusú, mézes, virágporos, akácos illat, sárgahúsú őszibarack, szinte aszalt formában. Bár az illat és korty között van különbség, ez most mégsem zavar. Közepesnél picit nagyobb test, sava az évjáratnak megfelelően nem acélos, de a hordóval és ásványossággal együtt azért tartják a testet, krémes a korty. Ízben a sárgás gyümölcsök visszafogottabbak, cserébe kapjuk a hordós fűszerességet és egész komoly sós mineralitást, könnyű kiegyezni vele. Valamivel 2000 forint fölötti az ára, így a lágyabb savak ellenére is igen jó vétel, csukóból hozza az ötpontos szintet, már csak arra kellene visszaemlékeznem, hogy hol is vettem a bort...

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr825203211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása