Vadkerti vörös
2011. augusztus 02. írta: metszo_ollo

Vadkerti vörös

Lantos Hit 2009 Zweigelt
Néhány hete láttam egy alföldi bort propagáló plakátokat, ami ugyan szerintem pont semmit nem üzent, de alföldi gyerekként mégiscsak megdobogtatta a szívemet. Néhány nappal késôbb Szegeden volt intéznivalóm, ha már így alakult, akkor benéztem a Filoxéra bortékába is, tartoztam már ezzel a vizittel. Nagyon tetszett, amit láttam, mert nem a klasszikus kínálattal próbálják a szegedi borbarátokat meghódítani, hanem sok-sok érdekes pimcével, egzotikus fajtával. Nehéz is volt választanom, de azt hamar eldöntöttem, hogy a soltvadkerti Lantos-féle zweigeltet mindenképp kipróbálom. Szeretem az ilyen "underdog" fajtákat, szurkolok, hogy minél több Axchs vagy Fekete Mihály kaliberû bukkanjon fel, szép lassan szerintem felül lehet írni minden korábbi rossz élményt ezekkel a borokkal.
Lantoséknak utánakerestem persze, a honlapjuk készülôben, így a méretüket még tippelni sem tudom, a fajtaválasztékból azonban kitûnik, hogy egész komoly hangsúlyt fektetnek a vörösökre, két fehér mellett hat olyan boruk van, ami kékszôlôbôl készül.
Ha jelent valamit a borok sorrendje az oldalukon, akkor a levadászott zweigelt a kínálat csúcsán helyzkedik el, ehhez képest a kétezer forintos ára nem tûnik túlzónak. Buja illatokkal nyit: szilvás, fûszeres, szedres, az elsô percekben még egy kis ászkolt illata is van, ez azonban hamar elillan. A test közepes, a korty lágy, a savai izgalmasan virgoncok, a gyümölcsösség pedig állandó. A tannin észrevehetô, de leginkább a lecsengésben jut szóhoz, kerek bor ez, mindene megvan, amit a fajtában szeretek! Nem mondanám, hogy egy könnyû alföldi vörös, de a mostani húszfokos nyárban ideális lehet. Nem bonyolult bor, de nagyon csúszik, igazi örömbor volt ma este, így nem sajnálom tôle a hat pontot sem, remélem a többi Lantos bor sem okoz majd csalódást, mert az biztos, hogy ezután be kell vizsgálnom a többit is!

Nem tudom, a képen láthatô szôlô Lantoséké-e, de az ô nevük mellett volt illusztrációnak itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr933118156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása