Gyerekkoromban tájfutó voltam. Ez persze az Alföldön is klassz dolog, de erős lemaradásban voltunk a Csongrád megyén kívüli versenyeken a többi futóval szemben. Emlékszem egyszer egy Hungária kupán Sopronban beértem az előttem rajtoló cseh srácot. Tapadtam rá ez első pár ellenőrző ponton, majd jött egy meredek hegyoldal. Na, ő simán felszaladt, én meg vakargattam a fejem lent, hogy mégis utána menjek-e.
A lemaradást úgy próbáltuk behozni, hogy minden szezon elején felutaztunk szép fővárosunkba és a János-hegyen edzettünk egyet. Lefele meg libegőztünk. Jó móka volt minden évben.

Mikor először hallottam Légli Géza merlot-járól, azt gondoltam, hogy nagyon elszánt borász lehet, aki a János hegyen termel szőlőt. Hamar kiderült persze, hogy ugyanilyen névvel van másik földrajzi hely is az országban és szerencsére az utóbbi jóval kedvezőbb adottságokkal bír a szőlőtermesztést illetően. Egyébként is nagyon szimpatikus, amit Géza képvisel borászatilag és szőlészetileg is, de erről már írtak itt és itt is, nálam okosabbak, szóval nem ismételnék.
Viszont a bor, na arról csak írok pár szót, mert olyan adott nekünk ma este, amit kevés bor ad. Igazi jókedvet, derűt, melegséget. Ránk fér ez nagyon mostanában! :) Már kitöltés után tetszett nagyon illatban-színben és ez tovább fokozódott ízben is: mandulás-kesernyés kicsit a gyümölcsök mellett, de ez nagyon áll neki. Vastag 6 pont, talán 7 is lenne, de olyan hamar elfogyott, hogy nem tudom visszakóstolni. Így most keregélhetem, hogy honnan jön az utánpótlás majd. Mert addig is kell ilyet innunk, amíg el nem megyünk meglátogatni a pincét...

a bajszos tájfutó bácsit a jovagyok.hu oldalról szereztem.