Futás borozni!
2010. február 23. írta: metszo_ollo

Futás borozni!

Álmomban brit (ál)tudós voltam és azt kutattam, hogy egészséges-e a borfogyasztás. Egyik héten kiadtam egy közleményt arról, hogy a napi 1-2 deci nagyon egészséges, majd két héttel később egy másikat, hogy viszont ennél több semmiképp sem.
Egy számomra eddig új terület vonzott azonban leginkább, melynek eredményeit emberek milliói várták türelmetlenül: egészséges-e futás közben borozni. Nehéz kérdés, amely igen sok kitartást igényel úgy a futás, mind a borfogyasztás oldaláról, de nem tágíthattam, enyhítenem kellett sokmillió futó és borbarát csillapíthatatlan tudászomját a témában. A kutatás igen jól haladt, már éppen a közleményt fogalmaztam a nagy áttöréssel kapcsolatban, mikor csörgött az ébresztőóra...


Pedig pont kezdett érdekes lenni! Mindegy, megyek, felhúzom a futócipőm és elkezdek edzeni a szekszárdi Borvidéki Félmaratonra, ahol még fröccsöt is ihatok a frissítőpontokon. Váltóban vagy egyéniben (vagy mindkettőt együtt), ez még kérdés, de nem hagyok ki egy ilyen jó lehetőséget, hogy körbefuthassam a borvidék legjobb dűlőit! Találkozunk májusban!

A képen látható Csacska szurdikban is fut majd a mezőny, a kép a hivatalos oldalról.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr131783320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása