A Tôkések mutatták meg portékájukat Budapesten, bár viszonylag sûrûn van szencsém a boraikhoz, a kóstolót semmiképp sem lehetett kihagyni. Miért is? Leginkább azért, mert példaértékû, ahogy pár megszállott borász megpróbál leporolni egy kisssé háttérbe szorult borvidéket. Velük együtt az egész borvidék emelkedik, így kerülhetnek hamarosan újabb mátrai pincék fókuszba, Benedek Péter, Maróti Attila, a Csernyik pince és Ludányiék is letettek már szép borokat az asztalra.
Szorgalmasan végigkóstoltam minden tételt, jegyezeteltem is rendesen, a végére mégis három bor maradt meg igazán az emlékezetemben. együtt a többi bor is tetszett, igazán kiegyensúlyozott volt a kínálat még az idôjárástól sújtott 2010-es évbôl is.
Karner Gábor sok hordómintával készült, ígéretesnek tûntek, de kevés a tapasztalatom ahhoz, hogy megállapítsam, mi lesz belôlük. A Vitézföld kékfrankos vertikális sora viszont nagyon érdekes volt, fôleg, ahogy Gábor ki is egészítette egy-egy fontos infóval az egyes évjáratokat. Nekem most a 2008-as tetszett leginkább, azt már teljesen késznek éreztem és a tanninmennyiség sem volt olyan túlzó, mint a korábbi évjáratoknál, ahol jóval többet hagyta a borász héjon ázni.
Szecskô Tamás boraival egyszer már komolyabban ismerkedtem, akkor nem gyôzött meg teljesen, persze simán vállalom, hogy ez az én hibám is lehetett.
Ezúttal nagyon figyelmesen kóstoltam, volt is találat! A 2009-es veltelini még fahordóban erjedt, bár tetszett, de nyomába sem ért a 2010-esnek, ami mostantól nálam etalon lesz! Ilyen "osztrákosan" vibráló, izgalmas szerkezetû veltelinihez itthon még nem volt szerencsém, komoly anyag, a tizennégyfeles alkohol teljesen észrevétlen marad. Kérdés, hogy más években milyen lesz majd, én mindenesetre a tartályos érlelésre szavaznék késôbbiekben is!
Tamás 2009-es Rubintosát korábban is szerettem, most is tetszett, bár gyakorlatilag kifutott tételrôl van szó, tetszett, hogy jól iható, könnyed és gyümölcsökben sem szenved hiányt.
Losonci Bálint komoly publicitást kapott az elmúlt idôszakban, mégis ugyanolyan szerény maradt, mint a kezdetekkor. A korábban kóstolt borai alapján nem mondhatom, hogy komoly meglepetést okozott volna, mégis nagy élmény volt több tétele is. A nyitó 2011-es Parolát is szerettem, de a 2010-es Halmaj chardonnay egészen más kategória: virágos illat, ízében gazdagon gyümölcsös, virgonc savak, a 15g maradékcukrot jól ellenpontozza a 7g fölötti sav. Azt hiszem leginkáb azért szerettem, mert a klasszikus chardonnay kliséktôl mentes volt a bor: nincs vaníliás-vajas karakter az újfahordótól és hiányzik a puncs és tutti-frutti a fajélesztôtôl is.
Vörösben is emlékezeteset kóstoltam, a 2007-es Gereg kékfrankos méltó utódja a 2009-es: elegáns, gyümölcsös, szép savak, komoly extrakt, nagyon kerek bor, érdemes lesz odafigyelni, mert csak 440 palack készült belôle!
A végére el is dôlt, hogy miket szeretnék a pincémben látni: Losonci Gereg 2009, Losonci Halmaj chardonnay 2010 és Szecskô zöldveltelini 2010. Hm, lehet, hogy nem is volt olyan rossz az a 2010-es évjárat?
Gyenge szóvicc, tudom, de nem akartam én is a logójukat betenni illusztrációként... a kép egyébként innen.
