Idén is futunk!
2011. április 08. írta: metszo_ollo

Idén is futunk!

Tavaly ilyentájban már többször is foglalkoztam a szekszárdi Borvidék Félmaratonnal, részben, mert izgalmas kezdeményezésnek találtam, részben, mert azt gondoltam, hogy minden új rendezvényenk jól jön akár egy magunkfajta blog támogatása is. Idén is ott leszünk, a tavalyi szuper hangulatú rendezvény után ez nem is lehetett kérdéses és akkor itt van a beharangozó is!
Nem várt események nehezítették a dolgunkat, mert a gyilkos emelkedôk tavalyi hôse, Vika sajnos egy mûtét miatt kidôlt a sorból. Késôbb a pótlására szezôdtetett csapattag is kénytelen volt lemondani a részvételt egy céges tréning miatt, így nem maradt más, Danival ketten alkotjuk majd a váltót, én persze nekilendülök megint egyéniben is. Bár komám edzettségi szintje láthatóan jobb, mint tavaly, így is a befutó szakasszal küzd majd, a szervezôk ugyanis módosítottak a váltóhelyeken, ezért az utolsó szakasz sem lesz idén annyira pihentetô. Unokatesómat ezúttal kedves párja képviseli, Angi egy hete futotta le versenyen elôször a félmaratont, komolyan veszi az edzéseket és az összes gemenci szarvas meg vaddisznó neki szurkol!
Ha már a rajtlistába ennyire belementem, akkor azt is elmondom, mennyire klassznak tartom, hogy a szekszárdi borászok közül is többen érintettek: Eszterbauer Ildikó és Neiner András egyéniben, ifjabb Vida Péter pedig váltóban indul.
Az útvonal idén változott, ezzel együtt kicsit sem lett egyszerûbb a feladat, a Csacska-szurdik, az Iván-völgy és a Porkoláb is a helyén maradt, a tavalyi tapasztalatok alapján ez mindenkinek komoly kihívás, szóval nem lehet lazsálni a hátralévô pár hétben sem. A Bodri pince látogatása igazából látványelem, de a szervezôk lehetôséget nyújtanak egy esti, kényelmesebb ismerkedésre is a borászattal, ahol vacsora mellett lehet majd kóstolni.
Kétségem sincsen afelôl, hogy ismét jól megszervezett verseny lesz, az egyetlen, amitôl mégis tartok, a verseny megnövekedett népszerûsége. Sajnos a szurdikok nem lettek szélesebbek tavaly óta, viszont a le- vagy felfelé sétáló versenyzôk komoly úttorlaszt jelentenek majd, erre tuti jobban kell idén figyelni! Minden adott egy újabb szuper rendezvényhez, megyek is, futok egyet!

A kép ezúttal a váltónk tavalyi célbaérését örökíti meg, hamarosan jön az idei kép is :)

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr732809166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása