Szekszárd-ezúttal másképp
2011. március 02. írta: metszo_ollo

Szekszárd-ezúttal másképp

Borvidékeink állandó témái között szerepel az, hogy mivel is tudnának még több látogatót odacsalogatni, hogy olyanok is közel kerülhessenek a borhoz, akik még nem fertőződtek meg. Nagy divat lett az elmúlt években a wellness (balneológia rulez!), de ennél sokkal izgalmasabb kiegészítő programokat is lehet találni mindenhol! A hétvégén megint Szekszárdon jártam, ezúttal ugyan nem a bor játszotta főszerepet, mégsem lehetett megkerülni és emellett egy csomó más klassz dolog is szembejött, amit egy borvidéki marketingstratégia kidolgozásánal figyelembe lehetne venni.
Egy átlagos nap sokaknak a kávéval indul. Ugyan közvetlenül a kóstoló előtt nem biztos, hogy szerencsés kávézni, de ugyanekkora hiba lenne a Kávé házát kihagyni Szekszárdon. A legfontosabbakat itt érdemes elolvasni, utána pedig sürgősen felkeresni a műintézményt. Én bátran Tóth Sándorra bíztam a választást és nem csalódtam, de a többiek is nagyon elégedetten távoztak.
Kávé után jó választás lehet egy gemenci séta, még tíz perc sem kell, hogy elérjük és magunk mögött hagyjuk a várost teljesen. Bár voltak kétségeim, hogy milyen a téli Gemenc, de a kint töltött két óra meggyőzött: a befagyott kubik-gödrök és a havas fák szép hátteret adnak a sétának, az időnként előbukkanó őzcsapatok és egyéb vadak pedig külön izgalmat jelentenek. A nyitott pincék hétvégéjén már biztos még szebb arcát mutatja a táj, érdemes lehet beiktatni, a gyerekeseknek pedig extra élmény lehet a kisvasút.
Nem szokványos program következett ezután, a helyi kertbarátok köre által szervezett borverseny eredményhirdetése alkalmat adott arra, hogy az igazán kis pincékkel ismerkedjünk. Bár a minőség néhol hagyott kívánnivalót maga után, de szép tételek kerültek elő itt is, még a sanyarú 2010-es évből is, a lelkesedésük és örömük egy-egy elismerő oklevél mellett pedig annyira tiszta, amit nem lehet elfelejteni.
Ennyi munka után nem maradhat el a szórakozás sem, külön kíváncsi voltam, hogy milyen borokkal próbálják nevelni a fiatalokat. Palackosban a kínálat nem rossz: Bodri, Tringa, Mészáros, de folyóborként már nem túl erős borok kerülnek a pohárba, mivel nem az alkoholtartalom miatt voltam jelen, ezért az sem vígasztalt, hogy mindezért 90-100 forintot kértek csak decinként.
Vasárnapra szuper programunk volt: Neiner Andrással futottunk egyet edzésképpen a Borvidéki Félmaratonra, az útvonal idén változik majd, de tévedés lenne azt godolni, hogy könnyebb lesz! Mi most inkább a kirándulás részre erősítettünk, a tempó nem volt viharos, viszont jutott idő a völgyek, dűlők, szurdikok megismerésére, megnéztük a Porkoláb-völgyi kadarkát is, a tetőn kicsit megpihentünk, lefelé pedig akár szánkózhattunk is volna, kicsit több, mint 10 kilométer lett, de annyira feltöltött, hogy már most nagyon várom a versenyt! Közben persze beszélgettünk is, felmerült, hogy érdemes lenne a borászoknak, pincéknek is valamivel színesebbé tenni a versenyt, tavaly klassz volt, amikor egy-egy borász a pince bejáratában állva bíztatta a futókat. Most ugyan csak négyen futottunk, de így sem volt egyszerű az időnként beszűkülő szurdikban helyezkedni, érdemes lenne a versenyen indulókat megkérni arra, hogy megálláskor húzódjanak le a jobb oldalra, hogy senki ne veszítse el a maradék lendületét felfelé, nem beszélve arról, hogy lefelében még veszélyesebb lehet mások előtt megállni!
Másfél napba sokkal több nem fér bele, pedig egyetlen pincét sem látogattunk meg. Hiányérzetünk emiatt mégsem volt, mert újabb impulzusokkal jelezte Szekszárd, hogy érdemes ellátogatni ide akkor is, ha a borkóstolás mellett másra is vágyunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr522700956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.