Vérbeli kadarka
2010. október 18. írta: metszo_ollo

Vérbeli kadarka

Tavasszal igencsak jól sikerült a látogatásunk a Neiner pincében, búcsúzáskor András a kezembe nyomott egy palackkal a 2006-os kadarkájukból, aminek annyi volt az érdekessége, hogy még akkoriban lepalackozták, az elmúlt években pedig a palackban pihent és alakult. A Neiner fivérek az egyik legelszántabb hívei a kadarkának Szekszárdon, a "fiatalabb" ültetvényeik is vannak 40 évesek, de nagy büszkeségük a nagyapáik által a második világháború után telepített bakművelésű tőkék, amik elmúltak már 60 évesek, de nyugdíjba még nem készülnek!
Mivel tudom, hogy kevés van az ajándékba kapott tételből, ezért nagy becsben tartottam, egészen mostanáig vártam is vele. Kicsit tartottam is tőle, hogy talán túl sokáig vártam vele, de szerencsére félelmem alaptalannak bizonyult.
A fajtához képest mélyebb színű a bor és megforgatva a pohárban kicsit vastagabbnak is mutatja magát. Illata tiszta, keveredik a feketecseresznye és meggy egy kis dióval, azonnal egy finom nyári meggyeslepényt idéz, jól indít! De a szájban sincs szégyenkeznivalója: tökéletesen egyben van a bor, savai diktálják a tempót, de jól érzékelhetően kis tannin is jelen van, izgalmasabbá téve a kortyot. A fajtára jellemző fűszerek inkább a korty második felében bújnak elő, addig a gyümölcsök uralkodnak. Közepesen hosszú lecsengés, aszaltgyümölcsös-diós utalásokkal, minden kortya megmozgat! Megérdemli a hatost, ennyi izgalmat utoljára a 2003-as Remete kadarka okozott, az iskola is hasonló, bíztató ez a fajta jövőjére nézve!
Ha már ilyen szép élményt adott a bor, fel is hívtam Andrást, hogy megkérdezzem az idei évről, bár sejtettem, hogy nem lesz túl lelkes. Sajnos igazam lett, kevés szőlő és alacsony cukortartalom volt a jellemző, az idei kadarkából valószínűleg inkább siller lesz csak, a többi kékszőlő közül a kékfrankosban lehet bízni. Jellemző, hogy a korábbi évek 50-60 mázsa kadarkájához képest idén csak 17-18 mázsa lett és annak minősége sem közelíti a korábbiakét. A sok esőzésnek ksöszönhetően egy régi pince is előkerült a birtokon, a beszakadt tőkék alól bukkant fel, de ez már csak hab volt a tortán a pocsék évjárat mellett. Azért nem ennyire borúlátó a három fiú, elfogadják, hogy az elmúlt évek szuper évjáratai után idén "beleszaladtak a késbe".
Lehet, hogy a 2010-es év borai nem lesznek élményborok náluk, de ahol egyszer ilyen kadarka született, mint a fenti, ott érdemes tovább kutakodni, mert lesz később is!

A kép tavasszal készült a Neiner birtokon, az éppen meginduló kadarka tőkékről.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr502375958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.