Déli srácok jártak Pesten
2010. június 29. írta: metszo_ollo

Déli srácok jártak Pesten

Péntek este hazafelé azon gondolkoztam, hogy milyen kedves dolog volt a Pécsi Borozótól, hogy elhozták a régiójuk legjobb borait Pestre is bemutatni. A helyszín megválasztása is nagyon jól sikerült, az Ybl-palota belső udvara fedett, de elég jól szellőzik is, a hely bőven elegendő volt, szerintem jócskán alatta maradt a látogatói létszám az előzetesen korlátként megjelölt 250-nek. Különösen tetszett, hogy elegendő mennyiségű vizet is biztosítottak, ráadásul az is régiós termék volt. Tésenyi Andrea bónuszként kínált csokoládékölteményei pedig igazi meglepetést jelentettek, nagy kár, hogy szinte elérhetetlenek Budapesten.
És akkor a borok: a fehérek között nem igazán találtunk kiemelkedőt, a két fában gazdag (Sauska, Matias) pedig kimondottan nem esett jól, ebből az alapanyagból biztosan nagyon szép borok is készülhettek volna...
A vöröseknél már jócskán akadtak olyan tételek, amik bólogatásra adtak okot: Hetényiék mindkét tétele egyenes, tiszta, fajtajelleges bor volt, mégis bújkált bennük valami megfoghatatlan, ami picivel az átlag fölé emelte aznap őket. A Heimann+Heumann közös borrégiós kékfrankos is tetszett, a szekszárdi kedvességet a villányi szikárság izgalmasan ellenpontozza. A friss Barbár nem volt akkora "aha-élmény", mint az első, viszont eleganciája, fűszeressége még mindig kiemeli a mezőnyből. A cabernet sauvignon-ok közül most Mészároséké tetszett legjobban, a Tivald még nincs egyben, a Maul nekem kőkemény volt, irdatlan mennyiségű tanninnal és nem éreztem benne az egyensúlyt sem.
A merlot-knál viszont dúskáltunk: mindhárom tétel bőven az átlag fölött: a Szeleshát Nomád nagyon szép, megvan benne a szekszárdi kedvesség és minden, amit a fajtában szeretni lehet. Günzer Tamáséra már tavasszal rácsodálkoztunk, most is hozta formáját. Nálam viszont a 07-es La Vida Merlot mindent vitt, élénk volt és játékos, lágy és hosszú, a gyümölcsök végig uralják a kortyot, a nyolcpontos ligába sorolnám elsőre, jó lenne sokszor kóstolni még!
Nyolc körül lassan kiürült a tér, hiába kóstoltunk volna még szívesen, elindultunk mi hazafelé. Nagyon jól megszervezett kóstoló volt, szívesen jövünk a következő években is!

A kitűnő képet a rendezők oldaláról kölcsönöztem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr92115794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.