Mátra alján, faluszélén
2009. december 30. írta: metszo_ollo

Mátra alján, faluszélén

Valahogy úgy hozta az évvége, hogy több mátrai borba is belefutottam. Sokszor képzelem el a leendő szőlőbirtokomat és jópárszor a Mátra lábaihoz kerül, mert valahogy el is kellene jutni oda rövid idő alatt és Gyöngyös egy órán belül elérhető.



A borokkal már kevésbé vagyok képben, Szőke Matyi bácsi, Németh Attila és Bárdosék voltak a borvidékről ismerősek, ezen mihamarabb változtatni kell!
Először az olaszrizling kóstolónkon került középpontba egy Losonci-féle Úrráteszi olasz, ami a várakozásokkal ellentétben (nem nagyon voltak elvárások ugyanis) elég nagyot szólt. Ásványos volt, olajos, nagyon izgalmas bornak mutatta magát. Gyorsan utána is néztem jobban és kiderült, hogy nem kicsúszott eredmény lehetett az a palack, mert radikális terméskorlát mellett maximális odafigyeléssel a lehető legkézművesebb módon készíti borait Losonci Bálint. Rémlett már ekkor, hogy kóstoltam a Gereg kékfrankosát is, szóval az első adandó alkalommal hozattam a Mátrai Borok Házából Gyöngyösről 3 palack mátraaljai bort. Édesapám volt a futár, a következőket ajánlotta neki a hozzáértő eladó: Losonci Megteszi 2008, Benedek Chardonnay barrique 2008 és NAG Concubina 2007 fehér.
Kicsit utánaolvastam a pincéknek, kiderült, hogy a Benedek pince (a honlap frissítésre szorulna grafikailag...) is nagyon szimpatikusan áll a borászathoz, fiatalok, tanultak, nagy bort szeretnének és sándornéban látják a nagy lehetőséget.
Erre voltam leginkább kíváncsi, így először barik sándorné került terítékre. Csalódást nem okozott: olajos mozgás, citrusok, vanília, a hordó szépen simul a borba és még teste is van. Mindez 1300 forintért igencsak jó élmény, öt pontot bármikor megér, tesztelem később is, ha lesz rá módom!
A Losonci Megteszi mögött egy Chasselas (saszla) rejtőzik. Ez már alapból érdekessé teszi, mert a szőlőfajta mustjának sem a sav, sem a cukortartalma nem túl nagy, így a feladat nem könnyű, ha valaki jó bort szeretne belőle. Krémes lett a végeredmény, még savak is vannak, sőt vidáman fickándoznak is, mégsem olyan lehengerlő a végeredmény, mint az olaszrizlingnél, a kortyvégi kis kesernye lehúzza az élményt, de egy erős négyest így is kap, a pince továbbra is fókuszban, izgalmas dolgokat csinálnak!
A végére került Németh Attila fehér Concubinája, amit már többször is ittam, szerettem is, tetszik az ő sokszor maradékcukros stílusa, legyen szó olaszrizlingről vagy syrah-ról. Ezúttal azonban kicsit más arcát mutatta a bor, mint amire emlékeztem, az ásványosság hangsúlyosabbá vált és ez igencsak izgalmassá tette! Chardonnay, tramini, hárslevelű, olaszrizling alkotják a pince alapborát, illatban érett gyümölcsök, virágok, amik ízben is visszaköszönnek. És ezek mellé még egy kis ásvány, persze nem somlói mértékben, így egy nagyon harmónikus bor kerekedik belőle! Simán eléri a 6 pontot, ha még az árát is mellétesszük, akkor még inkább meggyőző!
Izgalmas borokat találtam a Mátrából, pedig biztos vagyok benne, hogy még a felszínt sem nagyon karcolgattam, próbálok jobban utánanézni még a környék borászainak, mert érzem, hogy kincsek rejtőznek a mélyben!

A képet itt találtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr31632996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.