Megmentő
2015. június 12. írta: metszo_ollo

Megmentő

Van az úgy, hogy sok minden összejön. Akárhogy is igyekszem elkerülni az ilyen napokat, sajnos nem mindig sikerül, bármilyen trükkökkel is próbálkozok. Viszont ha már így alakult, azt a tanácsot kaptam, hogy legalább a nap befejezése legyen jó. Megfogadtam, az egyik kedvenc Lenkey borommal tértem vissza a pincéből. Gézáról már annyi mindent írtak, nem hiszem, hogy sokadjára is érdemes lenne leírni az ő történetét, kis kereséssel mindenki rátalálhat. Vitán felül az egyik legmarkánsabb egyéniség Hegyalján, olyan alázattal áll a szőlőhöz és borhoz, amit az élet bármilyen területén érdemes követni. Folyamatos kísérletezés folyik nála, csak a tökéletes pillanatban engedi piacra a borait, ritka nála az egymás utáni évjáratból ugyanaz a bor.
lenkey.jpgA Tíz hordó furmintja 2009-ből az egyik kedvencem volt már a megjelenésekor is pár éve az akkor FurmintFebruáron, az eltelt időben pedig biztosan szebb lett, legalábbis ezt vártam előzetesen. Az illat alapján vakon akár rajnainak is tippelhetném, petrolosság, komoly palackérettség, majd idővel zöld- és édesfűszerek, aszaltgyümölcs, birsalma és őszibarack főként. Markáns, nem behízelgő, de nagyon egységes benyomást kelt. A korty követi ezt a vonalat, jó arányú, élő, de nem túlzó savakkal, a gyümölcsösség itt már kissé háttérben, finom sós-ásványosság a végén. Valószínűleg nem lenne közönségkedvenc, de van mélysége, idővel egyre több rétegét fedi fel. Rágcsálom a bort, közben magamban mosolygok, örülök, hogy ezúttal a hedonista énem felülkerekedett és nem vártam még tovább, ez a bor most pontosan ide passzolt, a pocsék napom végére, hogy legalább a zárása optimista legyen. 

A képet ezúttal a Lenkey Pincészet facebook oldaláról metszettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr127535606
süti beállítások módosítása