Nem nagyon pörög mostanában a blog, ennek ezer oka van, de ezekkel nem untatok senkit. Persze a bor iránti érdeklődés nem múlt el, dehogy! Mondjuk szép lassan a fogyasztás is átalakult kóstolássá, ritka az, amikor olyan társaság jön össze, mint a pár hete Dani barátoméknál, hogy több furmintot is bontottunk, cuppogtunk elégedetten, élmény volt rendesen. Hiába volt azonban a helyén minden, a borok, ételek, a hangulat, a társaság, mégsem éreztem azt, hogy első szúrásban meg is írnám, később meg már kopik az élmény, fogy a lendület, marad minden a helyén, nem mozdul sehova. Most mégis úgy alakult, hogy írok újra, vicces, vajmi kevés köze ennek a borhoz, remélem a terápia azért eléri a célját, a beteg is egyben mászik le az asztalról a végén.
Azt eddig sem titkoltam túlzottan, hogy nem én vagyok a hazai rozéfogyasztás motorja, ettől függetlenül nyáron szívesen iszom fröccsként, persze előtte mindig megkóstolom tisztán is, pusztán szakmai okokból. A 2012-esek nem voltak a kedvenceim, hiányoltam a savakat, nem ropogtak a gyümölcsök, persze abban a dögmelegben ez várható volt. Pont ezért vártam a 2013-asoktól sokat, a megelőző évekhez képest viszonylagosan kiegyensúlyozott év azonban eddig kevés örömöt okozott. Persze tudom, hogy a későnyári esők betettek a szőlőnek, mégis marad hiányérzet, pont a savak miatt. Poros, szárító nyersesség van bennük, a savak nem egyértelműek, inkább fanyar a végeredmény, mint lendületes. Innen már nehezen áll fel az átlag, rászámoltak, hiába a vonzó gyümölcskosár, borítékolható a bukás. Tegnap kísérletezni támadt kedvem, a hőség is a buborékok felé hajtott, a Bortársaság megbízható brand, beválasztottam a Nagyon pezseg névre hallgató rozé gyöngyözőjüket. Cabernet sauvignonból készült, Szekszárdon (najó, Bátaszéken) a Szeleshát pincénél. Illatban hozza is a kötelezőt, édeskés hangulat, gyümölcsözön, málna, csipetnyi feketeribizli, még a fajta is visszaköszön. A buborékok finom habréteg formában jelentkeznek, málna és feketeribizli itt is, már jó adag zöld levéllel együtt és a tizenhármas fanyarság, amitől lendületesnek sem mondanám, de kedvesnek sem. Nem nehézkes, de a könnyedtől is távol esik. Azt eddig sem értettem, hogy miért kúsznak ilyen ütemben felfelé a rozék árai, ez a bor már közelebb van a kétezerhez, mint az ezeröthöz, egyértelműen túlárazott, és akkor az élményt még nem is vettem mellé. Harmatos négy pont ez, amiben már benne van a kifejezetten jó címke is.
Hosszú még a nyár, fröccsnek addig is maradok a jól bevált Danubiana-féle Merlot rozénál az Aldiból, pofátlan 700 forintért, kevésbé trendi címkével, a 13-as átlagmezőnynél azonban jóval kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel. Ez az én rezsicsökkentésem.
