Ezt a bort a tavalyi Károlyi-palotabeli rendezvényen kóstoltuk, kedves Metszőolló kollégával, már akkor nagyon lenyűgözött az eleganciájával (nemcsak engem). A legjobb szekszárdi fehérnek tituláltam, amit eddig ittam (elfeledkezve a 2007-es Heimann Viognier-ról). Nincsenek a szekszárdi fehérekkel szemben nagy elvárásaim, olyan érzésem van, mintha mostohagyerekei lennének ők mindegyik szekszárdi borásznak. Az értékesíthetősége a vörösbornak ugyebár mindig is jobb (gazdaságosabb) volt. Ezért vagy tartottak Szekszárdon fehér szőlőt a gazdák, vagy csináltak fehér kadarkát. A fehér kadarka úgy keletkezett állítólag, hogy a szőlősgazdák akartak fehéret is inni otthon de hát nem volt nekik és ezért nem hagyták héjon ázni a must egy részét, ami így nem vette át a színanyagokat és máris kész volt a fehérbor. Hozzám és valószínűleg az igazsághoz is közelebb áll az a verzió miszerint a kadarka héja kevés színanyagot tartalmaz, gyengébb évjáratokban a must egy részét inkább különválasztották a törkölytől, hogy ami ott marad annak erősebb színe legyen. A halványabb vörös borokat ugyanis nem lehetett olyan áron értékesíteni, mint a „szép” sötétvöröseket. Egyébként fehér kadarkát Bősz Adrián is készít, de igazából nem ez a bejegyzés tárgya, hanem a riesling. Ami világossárga színű, közepesnél kicsit nagyobb testű rajnai rizling, nem tolakodó, fajtajelleges illattal, és itt nem a petrolosságra gondolok. A citrusos íze szintén fajtajellegre vall, a nyelv közepén kicsit üres a korty, de a lecsengése szép savakkal támogatva megint nagyon tetszik. A korábbi riesling kóstolónkon 4p-t kapott ez a bor tőlem (túl nagy vadakkal került egy szorítóba és megették), most kevésbé vagyok szőrösszívű 5 pont felé billen inkább nálam.