Gedeon bácsi, a nők bálványa
2010. február 08. írta: metszo_ollo

Gedeon bácsi, a nők bálványa

Gedeon Birtok cserszegi fűszeres 2009

Tovább folytatom a vadászatot az ezeröt alatti kategóriában, most egy friss tétel került poharamba. A Gedeon Birtokkal először az év vége felé találkoztam, akkor a Perle fantázianevű gyöngyözőboruk (izsáki sárfehér és tramini) került utamba, nagyon szerettem (simán 5 pont), az ünnepekkor is ez került az asztalra a klasszik pezsgők helyett. Korábban egyébként Varga Birtok néven futottak, információt még ezalatt a néven futó honlapjukon találok csak: 60 hektáron gazdálkodnak Izsák környékén, nem kevés, van elég hely akár kísérletezni is.

A cserszegijüktől túl sokat nem vártam, nem vagyok az illatos fajták elkötelezett híve, viszont olyan társaságban, ahol nők vannak, mindig sikert lehet vele aratni. A címke mindenestre jó indítás, a jól eltalált felirat köszön vissza a stancformaként is, elegáns színek, korrekt betűválasztás. Ügyes grafikus ez az Ipacs Géza, meg kell hagyni!

Kitöltve nagyon halovány, már-már színtelen, sárgás-zöldes reflexekkel, éppen csak van színe. Fürgén mozog, friss bor, a fajta sem irdatlan beltartalmáról híres. Illata tipikus fajélesztős, kis muskotályosság, virágok, eddig fajtajelleges. De a korty üresebb, mint várnám, kevesebbet ad, mint az illata ígérné, a végén kis kesernye búcsúztat, ami viszont nem áll rosszul neki.
Engem bizony végig zavar a fajélesztő, bár nagy hibája nincs a bornak, mégsem tudok neki jó szívvel 4 pontot adni, marad a 3 pötty, az viszont dundi. Az árárt megszolgálta, de ha könnyű borra vágyok, nem ez lesz az első gondolatom. Hosszú még az út, míg Gedeonék a nők bálványai lesznek, de én bízok bennük, hogy a Perle mellé egyre több izgalmas tételt állítanak.

A kép a meglehetősen sikamlós nevű szexualisforradalom.hu oldalról származik, de a koprájt nem hozzájuk tartozk: MTI Fotó, 1968. május 10.

A bejegyzés trackback címe:

https://hozamkorlat.blog.hu/api/trackback/id/tr101740862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása